Addikciók

Előszó

„A szokás olyan, mint az időjárás. Lehet jó, rossz és közömbös. Gyógyíthat és ölhet is. Vak, céltalan erő, amely felemelhet és letaszíthat minket." (Herbert N. Casson)

Szokás, rossz szokás, hozzászokás, kóros szokás - e fogalmak között a határ nem éles. Életünkben nagyon fontos szerepet játszanak a szokások, de ki tudja megmondani, hogy mikor válik egy szokás kórossá? Mikor tekinthető betegségnek, s mikor kell kezelni? Talán a legklasszikusabb példa az alkoholfogyasztás. Az emberek döntő többsége elfogadja, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás hozzátartozhat a mindennapi élethez, a társasági érintkezéshez. Fogyasztása kismértékben sem az egyénre, sem a környezetére nem ártalmas. Ugyanakkor egységes a vélemény abban is, hogy az alkoholfogyasztás bizonyos mértéke, jellege már egyértelműen kimeríti a kezelendő betegség kritériumait. A társadalom - az alkoholhoz képest - jobban elfogadja a dohányzást, és sokkal kevésbé a kábítószerek fogyasztását. Pedig mind a háromhoz egyaránt könnyen kialakulhat a kóros hozzászokás, az addikció. Korábban ezeket tekintettük szenvedélybetegségeknek, hiszen az „anyag elfogyasztása" egy kellemes állapotot idéz elő, s emiatt jelentkezik ismételten az illetőkben a vágy az „anyag" iránt, s így alakul ki a kóros hozzászokás, az addikció.
Talán meglepőnek hangzik, de nemcsak a kémiai szerekhez lehet hozzászokni, hanem bizonyos viselkedési mintákhoz is. Ezek már nem minden esetben okoznak kellemes állapotot, ugyanakkor az érintett egyének mégsem tudnak szabadulni kóros szokásaiktól, s ezeket nevezzük viselkedési addikcióknak. Idetartozik - többek között - a kóros játékszenvedély, a hajtépegetés, a körömrágás, a falási rohamokkal járó evészavar, a bulimia vagy a kényszeres vásárlás. Ezek a betegek nem annyira a szenvedélyeik, hanem a kóros szokásaik rabjai, így nem lenne helyes a szenvedélybetegség kifejezés alkalmazása e kórképek összességére. Vissza