Adatok Mikepércs község életéhez

Előszó

A tizenötéves háború a Tiszántúl kisnemesi, jobbágyi rétegét földönfutóvá tette, de egyszersmind hajdúkatonává edzette. Bocskai ezt a három ország határán élő tiszántúli népi tömeged vezette vissza a földhöz és emelte fel egy magasabb életformába. Történelmi helyzete katonai erényeket: szívósságot, bátorságot, virtust termelt ki a tiszántúli emberből, s ezeket a jellemvonásait megtartotta a következő századokban is. A mai tiszántúli népi jellem számos vonását erre a hajdú korra tudjuk visszavezetni. Hajdú község volt Mikepércs is, régi karddal földet szerző őseire mutat mai címere is: kéz karddal. De a népi jellem is. Ha a törzs hajdúréteg a XVIII. század elején már csekély is volt, s az 1720-as összeírás mindössze 28 (mind magyar) jobbágyot mutat is ki, ez a maradék hajdúivadék lett hangadó akkor is, midőn nagy számmal vándorolt be a szomszéd községekből, de távolabbi megyékből is újabb elem a községbe. Már csak azért is, mert az új bevándorlók között is több hajdú, kisnemesi, vagy katonaivadék család volt.
Mikepércs azonban azokhoz a bihari hajdúközségekhez tartozott, melyeket Lipót, minthogy a magyar hajdú katonára nem volt szüksége, ellenben jobbágyi adóra szüksége volt, Eszterházy hercegnek elzálogosította 1702-ben, semmit sem törődve a hajdúk tiltakozásával. Az 1745-ös királyi adománylevél alapján végleg megkapta Eszterházy Pál herceg a hajdú helységekből alakított derecskei uradalmat: Derecske, Nagyszalonta, Félegyháza, Kaba, Konyár, Sáránd, Bagamér, Tépe, Berettyóújfalu, Bagos, Komádi és Mikepércs községeket. A beiktatás igen heves jelenetek közt folyt le. A hajdú katonai öntudatossága ma is megvan ezeknek a jobbággyá, majd paraszttá süllyesztett kisgazda társadalomnak jellemalkatán, ha a lealacsonyítás és a földművelő életmód új jellemvonásokat is állított a katonai erények helyébe, s ha ma már ezen tiszántúli községek földművelő rétegeiben egy polgárosodni igyekvő kisgazda társadalom és egy proletártömeg különült el egymástól. Vissza