Acta Historiae Litterarum Hungaricarum Tomus XVII.

Előszó

Részlet a könyvből:

CSUKÁS ISTVÁN
A NEMZETISÉGI KÉRDÉS KEMÉNY, JÓSIKA, MADÁCH ÉS EÖTVÖS MŰVEIBEN

A nemzetiségi kérdés - a régi Magyarország nem magyar népeinek egyenjogúsága - a XIX. század közepére az ország politikai életének egyik központi problémájává terebélyesedett. Megoldatlansága hozzájárult a 48-as forradalom és szabadságharc bukásához, az abszolutizmus éveiben pedig elválaszthatatlanul összekapcsolódott a nemzeti szuverenitásért, a magyar alkotmány visszaállításáért folytatott küzdelemmel. Jelentőségét bizonyítja, hogy a hazai népekkel való megegyezés lehetőségei nemcsak a politikusokat, hanem a korszak íróit is élénken foglalkoztatták. Annál is inkább, mivel közülük többen - így Kemény, Jósika, Madách és Eötvös is - aktív szereplői voltak a politikai életnek is. Ezek az írók beszédeik, publicisztikai írásaik és szépirodalmi alkotásaik révén hatékony tényezőivé váltak a korabeli magyar közvélemény formálásának. Ezért munkásságuk megítélése szempontjából nem lehet közömbös, hogyan vélekedtek a haza népeiről, nézeteik mennyiben segítették az egyetértés, a megbékélés, az egyenjogúság megteremtését.
Mind a négyen a nemesi liberalizmus táborához tartoztak, a nemzetiségi kérdés alapelveiben tehát nincs köztük különbség. Ragaszkodnak a történelmi jogon alapuló magyar hegemóniához és az ország területi integritásához. Mereven elutasítják a más ajkú népeknek mint nemzeteknek az elismerését s az ehhez kapcsolódó követeléseket (nemzetiségi területek kialakítása, területi autonómia stb.). Az ország lakosságát olyan, politikailag egységes nemzetnek - a politikai magyar nemzetnek - tekintik, amelyen belül a nemzetiségek tagjait az állampolgári egyenjogúság és az anyanyelv használatának a joga illeti meg. Óhajtják az ország népei között az egyetértést, a békés együttműködést a közös érdekek alapján. Hirdetik a más nyelvűek iránti tapintatot, elítélik a nemzeti türelmetlenséget, az erőszakos magyarosítást. A természetes asszimiláció hívei. A magyarság térhódítását a művelődésben, a polgári fejlődésben való gyorsabb előrehaladástól remélik.
De csak az alapelvekben van köztük egység. A vizsgálódás mélysége, elméleti megalapozottsága, az egyes jelenségek történeti előzményeinek, az összefüggéseknek a megítélése és a következtetések levonása szempontjából jelentős eltéréseket mutat a négy író.
Tudományos igénnyel Eötvös tárgyalja a kérdést s megállapításait A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra c. művében és A nemzetiségi kérdés c. könyvében foglalja össze. Kemény és Madách már főként gyakorlati megközelítésben, a publicisztika szintjén, s Madách ezen kívül néhány politikai beszédben és A civilizátor c. vígjátékában foglalkozik a témával. Jósika pedig a szabadságharc alatt szerzett tapasztalatait dolgozza fel az emigrációban írott regényeiben. Főként az erdélyi románokról szól s éppen csak érinti a nemzetiségpolitika elvi kérdéseit. Vissza