Láncok, láncszemek

Előszó

Részlet a könyvből:

Láncok, láncszemek

Ez egy hajnali kép, fekszem az ágyban, fénycsík vetül az összehúzott függöny vékony sávján át takarómra, valami éles hangot hallok, de elég távolról ahhoz, hogy ettől teljesen felébredjek, a fénycsíkot észlelve visszazuhanok álmomba, épp csak egy villanásnyi időre, majd hirtelen kitisztult tudattal érzékelem, hogy kínzóan fáj a bőröm mindkét karomon, csuklómtól a vállamig, ekkor már felismerem a hátamba szúró fájdalmat is, görcsösen aludni akarok újra, de ébernek érzem magam, a fájdalom fokozódik, összerándulok, helyet változtatok, kinyitom a szememet, látom az ágyam melletti szekrény szemmagasságban kiugró polcán az összehajtogatott ruhákat, mintha feltornyosulnának a mennyezetig, ma sem tettem el, fut át a fejemen immár megint valahol az elalvás határán, talán már sohasem teszem el, ez a farkasok órája, villan be egy sor, félálomban is tudom, hogy Baka István kötetcíme ez; világos, gondolom, ahogy a könyv sűrítménye átfeszül rajtam, s rögtön azt is hozzáteszem, hogy nem érte meg, de ez már újra magamra vonatkozódik, talán holnap változtatok életmódomon, mondjuk orvoshoz megyek, módszeresen kitakarítom az életemet, virulni fognak újra a virágaim, jókedvű leszek, könnyed, felveszem a földig érő szoknyát, hintáztatom át magam valami önnyugtató melegségbe, bőrömön erősödik a fájdalom, lassan átkúszik mellkasomra, ott most nem áll meg, a gyomromig siklik, s ez már majdnem elviselhetetlen, ilyen éjszakáim voltak a műtét előtt is, amikor hetekig kellett várni, félve az egyre gyakrabban ismétlődő rosszullétektől, a tűrhetetlen rohamoktól, az ügyeletes orvos rosszalló tekintetétől miközben beadja a görcsoldó injekciót, félve a valószínűsíthető, hirtelen fellépő elzáródástól, hasnyálmirigy-gyulladás, jósolgatják többen is, talán megúszom, várok az elkerülhetetlenre, a kórházi ágyra, Istenem, már csak egy hét, vagy inkább még egy hét, aztán ki tudja mi lesz, szorongásom néha már fokozhatatlan, mondom anyának, hogy halálfélelmem van, kétségbeesetten néz rám, látom, bármit megtenne, hogy megóvjon ettől az eszelős félelemtől, mondja is, bár mindent elmondott már, amit ilyenkor lehet, és én is elmondtam neki mindent, amit ki tudtam mondani... Vissza