Kard, korbács, alamizsna

Fülszöveg

"Nem hinném, hogy belefogtam volna akár egyetlen novellába is, ha az lett volna a szándékom, hogy realista prózát műveljek. Valóság? Például egy elhangzott mondat valóságtartalma... Vagy a valóság, ami nem kevesebb, mint az anyagi, szellemi, történelmi, kozmikus mindenség... Vagy a mindennapi valóság, amit a bolti eladó, a besurranó tolvaj, a közgazdász, az orvos, a pedikűrös bizonyára jobban ismer nálam, kiadói lektornál. Bármelyik értelmét tekintem, a valósággal szemben mindig nyomorultul jelentéktelennek éreztem, amit tudhatok. Igen nagy tisztesség, hogy mégis realistaként jegyeztek be az irodalmi anyakönyvbe.
Pedig csak bizonyos méretarányossághoz iparkodom tartani magamat. A közönséges emberi élet arányaihoz, amelyet velejéig átjár a kiszolgáltatottság, az eltömegesedés, az elmagányosodás, a társadalmi asgresszivitás, az osztályantagonizmus, a zsarnokságok és háborúk minden átka, csak, ahogy mondani szoktuk, "kicsiben", mintha mindennek lenne valami "nagy", az egyéni léten túli létezési formája is, s mintha az ember nem úgy élné meg ezeket, mint sorstragédiákat. Vagy azért minősül "kicsinek" a személyes sors, mert jobbára túléljük, amit elméletileg - valóban - nem lehetne vagy nem volna érdemes kibírni?
E novelláskötet szereplői túlélik a lelkek fanatizálását, az értelem manipulálását, a méltatlan felőrlődést a megalázóan szűkös körülményekkel való harcban, a szerelmeik, emberi kötelmeik rombolódását, és még jó, ha nem elmérgezettségét. Részben biológiai tehetetlenségből élik túl. De némelyikük a kiszolgáltatottságtól eliszonyodva egy konok belső szabadságharc magányos bujdosójaként." Vissza