Fülszöveg
E konferenciakötet szereplője Áchim L. András /1871-1911/ parasztpolitikus, országgyűlési képviselő, aki mint történelmi személyiség nyomot hagyva a politikatudományban, történettudományban, irodalomtudományban és kicsit a folklórtudományban is, sokoldalú tevékenységével, szóval, tollal és tettel nem kis munkát jelentett a vele foglalkozó szakembereknek. Különösen azért, mert kettős identitásával egyaránt magukénak vallották őt elsősorban a szlovákok, de tettei alapján a magyarok is. Éppen ezért a felelősség is kettős esetében, hisz felhasználhatják rosz-szul értelmezett történelmi helyzetekben bűnbaknak, netán egy összeférhetetlen intrikusnak. Ha indulatait tekintjük csak, mely mindig az általa vélt igazság nevében formálta, vagy rombolta őt, akkor nem ismerjük személyiségét. Alaptermészete volt, hogy a gyengébb meUé állt, és nem tudta elnézni soha azt az igazságtalanságot, ami az emberi méltóságba gázolt. Magáról azt vallotta: „Én az igazság kis fekete göröngye vagyok!"...
Tovább
Fülszöveg
E konferenciakötet szereplője Áchim L. András /1871-1911/ parasztpolitikus, országgyűlési képviselő, aki mint történelmi személyiség nyomot hagyva a politikatudományban, történettudományban, irodalomtudományban és kicsit a folklórtudományban is, sokoldalú tevékenységével, szóval, tollal és tettel nem kis munkát jelentett a vele foglalkozó szakembereknek. Különösen azért, mert kettős identitásával egyaránt magukénak vallották őt elsősorban a szlovákok, de tettei alapján a magyarok is. Éppen ezért a felelősség is kettős esetében, hisz felhasználhatják rosz-szul értelmezett történelmi helyzetekben bűnbaknak, netán egy összeférhetetlen intrikusnak. Ha indulatait tekintjük csak, mely mindig az általa vélt igazság nevében formálta, vagy rombolta őt, akkor nem ismerjük személyiségét. Alaptermészete volt, hogy a gyengébb meUé állt, és nem tudta elnézni soha azt az igazságtalanságot, ami az emberi méltóságba gázolt. Magáról azt vallotta: „Én az igazság kis fekete göröngye vagyok!"
Hlavnym predstavitelbm tohto zborníka prednások z konferencie je Ondrej L. Áchim (Áchim L. András, 1871 - 1911), sedliacky politik, poslanec Uhorského snemu, ktory ako historická osobnosf zanechal svojou mnohostrannou cinnostbu, slovom, perom a skutkami vyrazné stopy v politickych, historickych a literárnych vedách a tak trochu aj vo folkloristike, co pre odborníkov, ktorí sa ním zaoberajú, znamená neláhkú prácu. Zvlást't'azkú preto, ze pri jeho dvojitej identite ho za svojho poyazujú V prvom rade Slováci, ale vd'aka jeho skutkom aj Madari. V jeho prípade je dvojitá aj zodpovednost", ktorou ho posudzujeme, ved'zle interpretované historické udalosti mózu z neho urobit' obetného baránka alebo hoci aj nespratného intrigá-na. Ak vezmeme do úvahy iba jeho prchkost' alebo destrukcné správanie, ktoré sa zvycajne prejavilo v mene pravdy, tak jeho osobnosf nepoznáme. Základn^ rysom jeho povahy bolo, ze sa vzdy postavil na stranu slabsieho, nikdy nevedel odpustit' nespravodlivost', ktorá urázala lüdskú dóstojnost". Sám seba charakterizoval nasle-dovne: „Som malická cierna hrudka pravdy!"
Vissza