Új Horizont 2002/5.

Előszó

Hiszen, ha Akela, az embernek teremtett, ösztön nélkül élő író Akela valami rejtelmes előrelátással rendelkeznék s megsejthetné, ha nem is sorsa fordultait, élete végének pontos dátumát, de legalább azt, mit vállalhat el még felelősséggel, mibe érdemes belekezdenie!
*
Hasalok életem barlangja előtt, lábam nyújtogatom, mérem az izmok erejét, mire futja még belőlük. Három kölyköm van odabenn az almon, két regényterv és egy színdarab vázlata. Emberek és farkasok Ura, honnan tudjam, melyik kölykömet fogadtassam el a dzsungel népével, s melyiket hagyjam elpusztulni. Az elmúlt időben művek sorát vetélte el az én nemzedékem, most nem a politika veszélyezteti az almot, hanem az idő. Sose féltem a szó klasszikus értelmében a haláltól, legfeljebb az nyugtalanított, hogy esetleg úgy megyek, mehetek el, hogy adósa maradtam valakinek, vagy nem végeztem el azt, aminek a véghezvitele az én felelősségem lett volna.
*
Köszönettel azért, amit tőle vagy hatása révén kaptam, már csak Bécsnek tartozom, ahová mindig visszavont nem az embereimben már réges rég kielemezhetetlen pár csepp osztrák vér, a valaha Sankt Pölten környékén tevékenykedett uradalmi gazdatisztek öröksége, hanem a jellemformáló, a kréta-mikénei kultúrára csillapíthatatlanul rászomjazó, felejthetetlen ifjúság emléke, amely méghozzá nem is volt biedermeier, illedelmesen rózsaszín és világoskék, helyette égő városok lángjától megvilágított fellegek feszültek a komorodó világ felett, de ifjúság volt és olyan teljes, mint a maga módján egy műalkotás, egy remekmű. Vissza