Abesszinia a vadászok paradicsoma

Előszó

Részlet a könyvből:

ABESSZÍNIA FELÉ

A végtelen mongol pusztákról hozott vándorlás ősi ösztönének engedelmeskedtem, amikor egy júniusi sötét estén, hátatfordítva a magasabbrendű kultúrának, a lángsugarú nyár örök hazája, Afrika felé elindultam, hogy feltárjam régi vágyaim előtt Afrika legismeretlenebb, legérdekesebb földrészének, Abesszínia ősvadonjainak elzárt, varázslatos mélységeit.
Hosszú, nehéz és sokszor kegyetlen volt az út, mert magammal kellett vinnem boldogtalan nemzetem visszaütő örökségét, a meg nem értett, elszigetelten élő, szegény magyar elárvult életét is. Néha úgy éreztem, minden elveszett és nem jövök vissza sohasem.
Egy júniusi nehéz estén, forrongó, feszítő vágyakkal fűtve lopakodott ki vonatom a gyulai állomásról, A másoknak integető kendők lassan sötétségbe tűntek; engem nem látott senki sem. Jó volt ez így.
De ... mégis, túl a szőlőskerteken, a temető fái mintha nekem is búcsút intenének. Meredeken és magasan nyúlnak bele a csillagos éjszakába. Alattok nyugszik az anyám.
Rövid pár perc s az acélszörnyeteg csattogó kereke kegyetlenül szaggatja szét a feltörő emlékek marasztalni akaró sóhaját:
... - Men-ni kell... Men-ni - kell... - Mindig csak - menni kell!
Ez a része az útnak nehéz volt és hosszú. Másnap este a Balatonnál voltam. Szebbnél-szebb villák mellett rohan a vonat, mindenütt vidám nyaralók intenek könnyedén búcsút. Vissza