Előszó
Amikor megnyílt az örvény.
FELFELÉ futottam a hammerfesti úton az északi fény csöndes lobogása alatt, víg voltam és kiáltozni szerettem volna.
Sötétkék fejdíszes, szőke lányok mentek előttem....
Tovább
Előszó
Amikor megnyílt az örvény.
FELFELÉ futottam a hammerfesti úton az északi fény csöndes lobogása alatt, víg voltam és kiáltozni szerettem volna.
Sötétkék fejdíszes, szőke lányok mentek előttem.
Tipp-topp, kipp-kopp - csattintották a papucskák az úton. Heringszag áradt a kosarakból, ringtak a szoknyák. Felülről furcsán zümmögött lefelé a villamos égi sugárfüggöny, hajladozott és cirpelt, váltogatta a színeit. Odaláttunk a fekete, meg fehér faházakra, a füstölgő távoli kéményekre. Kristjerna, a karcsú szőke, megcsúszott a kanyarodóban. A kosara után kapott, a lába is megakadt, a fatalpú papucs leröpült róla. Visítva sikongattak a pajkos halászlányok, magam is nevettem, a jobbkezemmel vertem a levegőt, úgy kacagtam, ahogy a vastagharisnyás, ijedt lábacska hiába kalimpált az eltűnt papucs után.
Akkornap délután nevettem utoljára.
Mert azután minden úgy ment, mint valami ördögi színjáték, lenyűgözően kegyetlen és könyörtelenül gyors. Átszaladtam a fenyőcsonkok között. Kristjerna még mindig a papucsot kereste. A lányok visongatva menekültek a hammerfesti külső házsorok felé, jobbkezük leszorította a fedőt a kosarakon, sötét ruháik lobogtak, az arcuk meg-megvillant, ahogy hátranézegettek.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal