A Zselízi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola története

Előszó

Életem második mérföldkövét 1959 szeptembere jelenti, amikor a mikolai, nyugodt légkörű alapiskolából az ötödik osztály befejezése után a Zselízi Tizenegyéves Magyar Tannyelvű Középiskolába kerültem.
Az élet kérdései iránt talán a legfogékonyabb időszakomban itt, az alapiskola felső tagozatában több pedagógusom meghatározó hatással volt rám, és az ő hatásuk csak erősítette a családi környezetből hozott értékeken alapuló életszemléletem egész jövőmre szóló kialakulását. Érett fejjel, megfontoltan visszagondolva tanulóéveimre állíthatom, hogy pedagógusaink jól felkészítettek bennünket Az anyanyelvi oktatás szilárd alapokat nyújtott, tanáraink tudása, elhivatottsága minket is magával ragadott. Nem áll szándékomban sorra megnevezni pedagógusainkat, akikre - sokesztendős élettapasztalat után - ma is mint kiváló szakemberekre emlékszem vissza.
Szerettem ezt az iskolát, a hangulatát, a pedagógusokat, az osztályközösséget. Méltóságos, fegyelmet parancsoló, és ugyanakkor dédelgető volt egyszerre. Sok tudást kaptam tőle, amelyet ez idáig kamatoztatni tudtam.
Mindannyian egy új évezred küszöbén állunk: új korszak nyitja felénk kapuit, és a jövő egyre élesebben, egyre világosabban körvonalazódik előttünk. Iskolánk jövője, városunk jövője, közös jövőnk. Gyökereinkkel múltunkba kapaszkodva, szilárd talajon állva építjük jelenünket, valósítjuk meg hajdani álmainkat, formáljuk jövőnk arculatát.
Az ünneplő iskolának szívből kívánom, hogy az elkövetkező 50 évben is olyan pedagógusai legyenek, akik munkájukat hivatásnak tekintik, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy öntudatos, becsületes, ugyanakkor szerény, de nagy tudással felvértezett magyar fiatalokat bocsássanak útjukra, akik - később, szülőkké válva azonosságtudatukat megőrizve és továbbadva - saját gyermekeiket is ebbe az iskolába íratják. Vissza