A zongorahangoló

Előszó

Részlet a könyvből:

"A visszaemlékezés tovaröppenő utolsó másodperceiben Burmát a nap és egy női napernyő felvillanó képe jelenti. Korábban sokat töprengett azon, hogy melyik kép marad meg végül - a Szalven vihar utáni kávébarna hömpölygése, a felfüggesztett halászhálók hajnal előtti lengedezése, az őrölt kurkuma ragyogása, a dzsungel kúszónövényeinek gyöngyöző könnyei? Behunyt szeme előtt hónapokon át remegtek a képek, olykor fellobbantak, majd elhalványodtak, mint a gyertyaláng, máskor előtolakodtak, erőszakosan magukra vonták a figyelmet, mint a lökdösődő bazárárusok portékája. Olykor pedig, mint valami vándorcirkusz elmosódó kocsijai, egyszerűen tovasiklottak egy-egy történetet hordozva, amelyek a hihetőség határát súrolták, de nem a cselekmény bármiféle hiányossága miatt, hanem mert természetellenesnek tűnt, hogy ekkora színpompa létezhet a világ többi részének meglopása és kiüresítése nélkül.
Ezek fölé a képek fölé perzselő nap emelkedik, amelynek sugarai ragyogó fehér festékként ömlenek szét rajtuk A bedin-szaja, aki álmokat fejt a piacterek árnyékos, illatos zugaiban, arról mesélt neki, hogy a Burma fölött szikrázó nap nem olyan, mint az, amelyik a világ többi részére süt. Ennek bizonyságául elég volt felnézni az égre. Látni, hogyan fürdeti sugaraiban a nap az utakat, hogyan tölti ki a hasadékokat és az árnyékokat, miközben semmivé foszlanak a távlatok és a kontúrok."
Vissza