Előszó
Nem muzsikus az, aki nem hallja, amit lát és nem látja, amit hall - mondta Kodály Zoltán. Valóban, a kótakép és belső hallás, a hallott zene és elképzelt kótakép tökéletes összhangban kell, hogy...
Tovább
Előszó
Nem muzsikus az, aki nem hallja, amit lát és nem látja, amit hall - mondta Kodály Zoltán. Valóban, a kótakép és belső hallás, a hallott zene és elképzelt kótakép tökéletes összhangban kell, hogy legyen egymással mind a hivatásos zenész, mind a zenét megérteni, élvezni akadó bensőjében. Ez az előfeltétele annak, hogy ne csak felületes, a dolgok mélyére jutni nem tudó muzsikusokat neveljünk. Az előbb említett cél elérésére eszközünk a szolfézs. A szolfézstanítás ma már nemcsak a zenei alapismeretek átadása, hanem a zenei írás-olvasás elsajátítása mellett a növendékek cselekvő bekapcsolása a közös muzsikálásba a legegyszerűbb hangszer, az ének segítségével. Éppen e sajátossága miatt mindenki számára hozzáférhető, hasznára való tekintettel pedig elengedhetetlenül szükséges.
Hallhatunk azonban beérkezett (magyar) művészektől ma is olyan kijelentést, mely a tantárgy fontosságát nem emeli ki eléggé, tovább menve: feleslegesnek tartja a zene megértéséhez szükséges ilyen arányú gyakorlat bevezetését. Aki így gondolkodik, az nem látja át a szolfézstanítás valódi értelmét, a szavak mögött a lényeget: a közönség minden rétege, gyermek és felnőtt, szakember és zenekedvelő milyen nagy mértékben fejlődik, mennyivel közelebb kerül az emberiség zeneműveihez és jut el a puszta halláson túl azok megértéséhez is. Az üzemi munkás, aki a szolfézs segítségével az énekkari órán megtanult kótát olvasni, a kis gyermek, aki az előképző játékos gyakorlatain át érkezik el a hangok birodalmába, vagy a szakembernek készülő muzsikus növendék, aki már nemcsak lényegében utánzáson alapuló tanítási módon kapja tanárától a muzsikát, fontos lépéssel közeledett a zene igazi megértéséhez és az önállósághoz, mert a zenei analfabetizmusból belépett a zenét írni-olvasni tudók közösségébe.
Sok helyen, sokan és sokat foglalkoztak a szolfézs anyagával. Külföldi szakkönyvek sokasága áll rendelkezésünkre a Zeneművészeti Főiskola könyvtárában. Magyar nyelven azonban ilyen részletekre kiterjedő módon, a legalacsonyabbtól a legmagasabb fokig, mint ebben a könyvben, még nem jelent meg idevonatkozó munka. A relatív szolmizációnak az iskolába történő bevezetése Ádám Jenő könyvében található, ez speciálisan az iskolai oktatás céljaira, gyermekek tanítására szolgált. Molnár Antal «Gyakorlókönyv a szolfézs tanításához» című munkájában, mely azonban nem a relatív szolmizáción alapul, bő, kiválóan szerkesztett anyagot találunk a diktálásra, lapról éneklésre (példáiból sokat fel is használtunk).
Jelen könyv mindenki számára érhető módon igyekszik a zene megismeréséhez és megértéséhez szükséges anyagot megmagyarázni. Bizonyos fokig nyersanyagnak tekinthető: más-más területen alkalmazva részleteket használhatunk belőle alsó-, közép- és felsőfokú oktatásra. Középfoktól kezdve a növendék maga is használhatja, akár mint egyéni tanuló, de még jobb, ha többen együtt végzik, mert a gyakorlatok zöme legalább 2-3 személyt igényel.
Vissza