A zene története

Előszó

Hogy született meg az első zenei hang? Erre a kérdésre a tudomány legnagyobbjai próbáltak felelni. Darwin-é a legköltőibb magyarázat: a dal, az ősember szerelmi nyelve. A férfi, hasonlatosan a madárvilág hímjeihez, dallal édesgette magához a párját. Herbert Spencer felfogása szerint a muzsika kulcsa a beszéd. Az ősember, ha valamit megkapó módon akart előadni, - vadászkalandot mesélt, vagy földöntúli hatalomhoz könyörgött, - akaratlanul énekszóba csapott át. Az előbbi két elméletnél jelentősebb Karl Bücher-é: - a zene a ritmikus mozdulatú munkából született. Az evezés, cséplés, aratás üteme az első zenei csíra, amiből később a primitív ember muzsikája kivirágzott. A ritmus ősisége mellett szól, hogy az ütemnek szervezetünk munkájában is fontos szerepe van. Tüdőnk, szívünk ritmikusan működik, Hihető, hogy a szervezet lüktető élete a zenének is mintát adott. A Bücher ellen szóló érv is erős: - felfogása nem lehet érvényes az ősemberre, hiszen feltételezi a kultúra első képletét - a munkát.
A tudomány nem érte be találgatásokkal. Expedíciók keresék fel azokat a primitív népeket, melyek még ma is a barlangi ember színvonalán élnek; föltehető tehát, hogy zenéjük is az ősemberéhez hasonló. A ceyloni, tűzföldi, újmecklenburgi expedíciók megfigyelései szerint a primitív népek skálája egy-két hangtávolságon mozog. Ez mai zeneéletünkben a legkisebb melódialépés, nálunk a két határ, mely e dallamkincs egész birodalmát átfogja. Ritmusuk viszont csodálatosan szövevényes. Nem ritka náluk a többszólamúságot sejtető poliritmika sem. A poliritmika fogalmát egyszerű képpel világíthatjuk meg. Két óra tik-takkol egymás mellett. Az egyik verése gyorsabb, mint a másiké. A kétféle ütem egyetlen zakatoló ritmussá egyesül. Két hangszer poliritmikus muzsikája is ilyenformán kapcsolódik össze. Vissza