A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1527-1541

Előszó

A hiteleshelyek (loca credibilia) olyan egyházi testületek - káptalanok és konventek - voltak, amelyek a felek kérésére, vagy hatósági megbízás alapján állítottak ki közhitelű okleveleket. A magyar jogélet e sajátos intézményrendszere a másutt korán elterjedt közjegyzők funkcióit látta el egészen a XIX. századig.
Mint ismeretes, a hiteleshelyek a pristaldia intézményére vezethetők vissza. A XIII. században jelentkezett először az az igény, hogy az istenítéleteknél jelen lévő poroszlók szóbeli tanúbizonysága helyett, miután azok sokszor megbízhatatlanoknak bizonyultak, a registrumok bejegyzései alapján kiállított okleveleket fogadják el hitelesnek. Mivel az istenítéleteket püspöki székhelyeken vagy káptalanoknál tartották, automatikusan hozzájuk fordultak az oklevelek kiállításáért. Később ezt a tevékenységet kérték a nagyobb konventektől is. A XIII. század közepén már minden egyházi szervnél találkozunk hiteles tevékenység nyomaival, így a megbízhatóság érdekében szükségessé vált működésük szabályozása. Először az 1231. évi törvény tette kötelezővé, hogy a poroszlók szóbeli bizonyítása mellett a bíróságok csak a káptalanok és konventek tanúsító okleveleit fogadják el hiteles bizonyságként.
A hiteleshelyi működés a XIII. század második felére szilárdult meg annyira, hogy az általuk kibocsájtott oklevelek bizonyító erejét teljesnek ismerték el. Ebben az időben vált általánossá a hiteleshelyek által kiküldött embereknek a hatósági eljárásba való bevonása is hites tanúbizonyságként (testimonium fide dignum).
Az okleveles gyakorlat szükségessé tette az oklevelek másodpéldányainak és a registrumok-nak az őrzését, ebből fejlődtek ki a hiteleshelyek levéltárai. Vissza