Előszó
Az angol kiejtés - a közhiedelemmel ellentétben - nem nehezebb a többi, széles körben tanult nyelv kiejtésénél Ha egy német, orosz vagy francia anyanyelvi beszélő után megpróbálunk minél tökéletesebben elismételni egy szót, semmivel sem lesz könnyebb a feladatunk, mint ha ugyanezt angol beszélgetőpartnerünkkel tesszük. De akkor mi lehet ennek a pesszimista tévhitnek az alapja?
Feltehetőleg az, hogy az angol nyelvben a kiejtés és a helyesírás közötti összefüggés meglehetősen bonyolult. Ha megpróbálunk helyesen kiolvasni egy angol szót, ehhez jóval több szabály, esetleg kivételes eset ismeretére van szükségünk, mint a többi említett nyelv esetében.
Sokan éppen ezért azt állítják, hogy az angol kiejtésnek nincsenek szabályai, az egyes szavak kiejtését minden esetben külön-külön kell megtanulni. Könyvünk jelentős részét éppen e szemlélet eloszlatásának szenteljük.
A forgalomban lévő nyelvkönyvek kevés fogódzót nyújtanak a nyelvtanulónak, ezzel tovább erősítve azt a tévhitet, hogy az angol kiejtés „kiszámíthatatlan" és „megtanulhatatlan". Márpedig - vélik sokan - ami megtanulhatatlan, azzal fölösleges foglalkozni. Az ilyen álláspont két alapvető téves megoldáshoz vezet, a kuruzsláshoz („angolul úgy kell beszélni, mintha gombóc lenne az ember szájában") és a prakticizmushoz („mindegy, hogyan beszélsz, az a fontos, hogy megértsenek").
Valójában a helyes kiejtés nem egyfajta pózolás, hanem része a nyelv teljes nyelvtani rendszerének. A félreértések, a hallás utáni félrefordítások jelentős része éppen a rossz, pontatlan kiejtésnek vagy a kiejtési szabályok pontatlan ismeretének tulajdonítható.
Mi kell a jó angol kiejtéshez? Természetesen segít a , jó nyelvérzék", de az ilyen adottság hiánya miatt fölösleges kétségbeesni, mert némi kitartással és gyakorlással bárki szép eredményt érhet el.
Vissza