A XX. század építészete

Előszó

Az elmúlt százötven év folyamán gyökeresen átalakult az ember élete és környezete, új igények és lehetőségek végtelen sora támadt. A felhalmozódott változások, a kibontakozó technikai forradalom és a társadalmi megrázkódtatások feszítő ereje megújhodás forrása az építészetben is. A XX. század építészete talán még jobban különválik a letűnt korok és társadalmak építészetéről, mint a művészet más területei a megelőzőektől. A valóság bonyolult szövevényéhez ezer szállal kapcsolódó építészet elfordult az "építőművészet" klasszikus eszméjétől, átfogóbb, közvetlenebb és emberibb lett. A régi törvények és szabályok feloldódtak, hogy új, kötetlen, az élet és művészet egységét magasabb, tudatosabb fokon újjáteremtő törekvésének adják át helyüket.
A számában megsokszorozódott emberiség új probléma előtt áll. Az építés egyre növekvő igénye irányítja rá a figyelmet az építészet és társadalom kérdésére. Oscar Niemeyer, brazil építész, így ír erről: "Alapvető koncepció kell elsősorban építészetünknek, amelyet a megvalósítandó feladat követel és amit csak szociális haladás útján érhetünk el. De az az érzésünk, hogy az egész világ ebben az irányban halad. A kományprogramokban első helyre kerülnek a szociális létesítmények, és a fasiszta reakciótól megszabadult szociális haladás végre gyorsabban fejlődik. Az építészeknek aktív tényezőknek kell lenniök korunkban, és azok mellé kell álniok, akik biztosítani tudják a hivatásunk számára elengedhetetlen humanisztikus jelleget" (1946). Vissza