A XIX. század története II.

Előszó

Részlet a kötetből:

SZELLEMI MOZGALOM.
A pessimismus és materializmus.

Mikor Goethe Faustja a János-evangeliom fordításába fog, egy szó értelmén fennakad. Nem elégíti ki: kezdetben volt az ige, sem: kezdetben volt az értelem. Nagy töprengés után megállapítja: kezdetben volt a tett. A XIX. század philosophiájának történetét ehhez lehetne fűzni.
Kant idealizmusából indult ki. Ezt azonban Fichte, Schelling és Hegel okoskodásai mindjobban eltávolították a valóságtól. Kant kritikája a tudásnak kijelölte korlátait, megszorította jogait, de ezeken a korlátokon belül annál biztosabb alapot vetett neki. Utódjai nem akartak beletörődni az absolut tudásról való lemondásba, lerombolták a Kant-emelte korlátokat, újra kiszálltak a speculativ sejtelem tengerere és újra azt a tapasztalatot szerezték nekünk, hogy ezen a tengeren iránytű nélkül tévelyegnek. E férfiak közt a legmerészebb tévedett legkevesebbet. Fichte philosophiája, majdnem valamennyi utána következő speculativ philosophiai rendszer szülője, keveset törődött a természettel, inkább az erkölcsi világfelfogás mélységeit kutatta és erős hatással volt a német nemzeti önérzet és tetterő költésére. A Goethe igéje: Kezdetben volt a tett, Fichte philosophiájának is a kezdete. De Schelling a philosophiához a phantasiát hívta segítségül és ő indította meg azt a kicsapongó álmodozást, mely a természet-philosophia nevén a természettudósokat annyira elidegenítette a philosophiától. Hegel valamennyi közt a legtudósabb, a nagy rendszerépítő, de a legerőszakosabb, és a leghomályosabb is. Vissza