A XIX. és XX. század külföldi mesterei II.

Előszó

Az Orsz. Magyar Szépművészeti Múzeum újabbkori külföldi anyagából az elmúlt években rendezett kiállítás elsősorban az úttörő mesterek alkotásait mutatta be és csak ott, ahol ezek hijján kellett a fejlődést szemléltetni, vettük elő a rendelkezésünkre álló egyéb művészek munkáit. Az így adott képben helyet foglalt az európai vezető nemzetekén kívül a kisebb, de művészetben tevékeny országok pikturája is. Ennek az első kiállításnak már létesítése pillanatában számolnia kellett a múzeumokat időről időre fenyegető veszedelemmel: a korlátolt férőhellyel. Ez az adott helyzet szabta meg a kiállítás kereteit és kényszerített arra, hogy nagy mesterek érdekes és művészi fejlődésükre jellemző alkotásai kimaradjanak avagy művészek, akik a kiállítás korképéhez, illetőleg a művészettörténeti folytonossághoz hozzátartoznak, ebbeli szerepüket ne tölthessék be. A múzeum gazdag anyaga, mely az első felvonulás együttesének még többszörösét is kibírja, kétségkívül nem ítélhető örök raktári kárhozatra és időnkinti kiállítások keretében a szakemberek és közönség érdekei szerint is bemutatásra kívánkozik.
Ez is indokolja egy második kiállítás megrendezését, melynek jellege természetesen az elsőtől eltérő és hatásaiban is más természetű méltánylásra pályázik. Az első kiállításon szereplő vezető mesterek korszakos hangsúlyának szólamát most az inkább népszerű és divatos művészek alkotásai veszik át, akiknek szavára koruk jobban reagált, mint az úttörők próbálkozásaira. A művészi érték és korízlés csak nagyon ritka esetben kongruens tényezők és az utóbbi kedvenceinek felvonultatása éppúgy hozzátartozik a művészettörténet tárgyilagos szemléletéhez, mint az úttörők fáradságos küzdelemmel, önfeláldozással egybekötött pályafutásának feltárása. A korízlés, mely a nagy tömegek átlagszintjét jelenti s a művészi fejlődés és értékelés örökéletű törvényei két olyan utat jelentenek, amelyen haladók nem mindig találkoznak egymással. Viszont az egymásrahatás állandó folyamata itt is éppúgy, mint a szellemi élet egyéb vonatkozásaiban, fennáll és ennek eredményein rajzolódik ki a kor művészi élete: az a rendkívül vonzó és érdekes kép, melyből a jövő ítélete szűri le a maradandóság végleges eredményeit. A szellemi értékmérésnek ebben az idő távlatához kötött felelősségteljes munkájában saját koruk ítéletének módosítását szenvedik el azok, akiket csak a divat kényesen pompázó, büszke paripája hordozott, mely néha még életükben levetette őket hátáról. Az értékáttételnek ez az állandó folyamata azonban akkor válik megfoghatóvá és érdekes látvánnyá, ha kiállítás formájában kerül az utókor, az ítélkező fórum szeme elé. Itt észleljük a hibákat és ferdeségeket, melyek előtt a kor szemet húnyt. Vissza