A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve XXV.

Előszó

E tisztán néprajzi munkákra épülő jubileumi kötet gondolata 2002 december közepén született meg, a Szekszárdon rendezett Betlehemes Konferencia zárónapján, pontosabban a rendezvényt lezáró jó hangulatú pincevacsorán1. Abban minden jelenlévő egyetértett, hogy vétek lenne a múló emlékezetre bízni a konferencián elhangzott jobbnál jobb előadásokat, és a friss élmények keltette lelkesedés perceiben minden előadó ígéretet is tett az előadások szövegének cikké formálására és annak megküldésére. Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy a konferencia összes elhangzott előadása sem töltene meg egy teljes évkönyvet, így hamar elfogadtuk azt az ötletet is, hogy ennél az ünnepi kötetnél szakítani fogunk a múzeumi évkönyvek általánosan elfogadott „mindenevő" gyakorlatával és a szabad terjedelem betöltésére csak néprajzi, vagy „néprajz közeli" írásokat kérünk, illetve fogadunk el.
A beszélgetés természetesen ezt követően is a néprajzról, a folklór gyűjtésről, annak múltjáról és mai lehetőségeiről folyt, s ennek során szinte törvényszerűen bukkant fel Kovách Aladár neve. Azé a Kovách Aladáré, aki a szekszárdi múzeum megszervezésének és létrehozásának szinte legkorábbi időszakától kezdve egyik leghűségesebb segítője és támasza volt a múzeumalapító régész, apátplébános Wosinsky Mórnak. Azé a Kovách Aladáré aki - bár Wosinsky példáján felbuzdulva régésznek készült - igen hamar rádöbbent, hogy amiként pusztulnak a föld által rejtett történelmi emlékek, legalább olyan gyorsan pusztulnak a megye etnográfiai emlékei is, s ettől kezdve Wosinskyt követő múzeumigazgatóságának 22 évét, egész életét ezek megmentésére áldozta. Ám ahogyan ez annyi más kiváló személyiség esetében is megtörtént már, - az utókor az ő esetében sem bizonyult túl hálásnak, vagy legalább figyelmesnek. Míg Wosinskyról, múzeumalapításának, születésének, halálának kerek évfordulóiról, - igaz még korántsem érdemeinek arányában - rendre megemlékeztünk (nevét utca, majd lakótelep, iskola és az általa létrehozott múzeum is felvette), addig Kovách Aladárról mindmáig csak igen kevés munkásságát méltató írás látott napvilágot.
Ezért úgy döntöttünk, hogy ezt a néprajzi kötetet az utódok tisztelgéseként Kovách Aladár emlékkötetként jelentetjük meg. Kezdve mindjárt az írások sorát két tanulmánnyal, amelyeket késői etnográfus utódai írtak Kovách Aladárról a néprajzi gyűjtőről, a muzeológusról, az emberről. Ezeket követik a konferenciával kapcsolatos előadások és tanulmányok, majd a kötet második részében az egyéb témájú írásokat helyeztük el. Vissza