A weydoni asszonyvásár

Előszó

Részlet a könyvből:
"Egy késő nyári estén - még harmada sem forgott le a tizenkilencedik századnak akkor - egy fiatalember meg egy fiatalasszony igyekezett egy karon ülő kisgyermekkel a Felső Wessex megyei Weydon-Priors nagyközség felé, gyalogosan. Öltözetük nem volt szegényes, inkább egyszerű, csak a nyilvánvalóan hosszú utazás pora lepte be mindannyiukat olyan vastagon, hogy toprongyosnak látszottak.
A fiatalember komoly volt, jóvágású, napbarnított; arcélében semmi görbület, annyira, hogy szinte függélyesnek tetszett. Rövid barna kabátot hordott, kordbársonya nem látszott olyan viseltesnek, mint a többi ruhadarabja, a csontgombos pamutmellény meg a sonkanadrág, a cserzett lábszárvédő és a fényes fekete kanavásszal felcsokrozott szalmakalap. Hevederrel megkötött gyékénykosarat vitt a hátán, karimájánál kaszamankó ágaskodott ki belőle, s a kaszamankóra kévekötél csavarodott. Kimért, egyenletes léptei tapasztalt gazdára vallottak, mert a napszámos leverten csoszog - de ahogy a lábát rakta s megvetette, abból kitűnt, hogy maga iránt makacsul és lelketlenül közönyös, sőt erről tanúskodott még a nadrágja is, ami járás közben, hol az egyik lábán, hol a másikon ráncot vetett.
Ami e vándorokon mégis a legfeltűnőbb volt, s a felületes szemlélő figyelmét is fölidézte volna - a hallgatásuk. Egymás mellet haladtak, s messziről talán úgy látszott, hogy halkan, bizalmasan, közvetlenül beszélgetnek, mint akiknek a könnyed eszmecserénél mi sem természetesebb, közelebbről nézve azonban feltűnt, hogy a fiatalember olvas, vagy úgy tesz, mintha olvasna valami vásári balladát, amit nagy nehezen tart a szeme előtt, mert a felső karját szorítja a heveder." Vissza