A vörös sál

Fülszöveg

Kate Furnivall új könyve, amely szintén valós események alapján íródott, egy elsöprő erejű szerelmes regény, mely 1933-ban játszódik Oroszországban és a szerző családjának - akik arisztokrata származásuk miatt kénytelenek voltak a forradalom idején hazájukból elmenekülni - történeteit jeleníti meg az olvasók előtt. A megdöbbentő fordulatokban gazdag kötet a végzetes szerelemről s két fiatal nő önzetlen barátságáról, mélyről jövő erejükről és a boldogabb jövő iránti vágyukról szól. A reménytelen helyzet, melybe az országukban dúló ellentétek miatt kerültek, nem töri meg őket, hanem egymást segítve, elképesztően kitartóvá és elszánttá válnak... Szófia Morozovát két dolog tartja még életben a Davinszkij munkatáborban: a remény, hogy egy napon szabad lesz, s a törékeny Anna Fedorinához fűződő barátsága. Az előkelő származású Anna csodás történeteket mesél neki Szentpéterváron töltött varázslatos gyermekkoráról és Vaszilij iránt érzett izzó szerelméről. Ezek a visszaemlékezések segítik őket a borzalmak elviselésében és a túlélésben. Amikor Anna súlyosan megbetegszik, Szófia megfogadja, hogy elszökik a táborból, s megkeresi a lány gyermekkori szerelmét, Vaszilijt, hogy a segítségét kérje barátnője megmentéséhez... Szófia tudja, hogy az élet megváltozott és már semmi nem olyan, mint Anna kislánykorában. A veszélyes keresgélés közben felfedezi az országot behálózó titokzatos hazugságok bonyolult szövedékét, megtapasztalja a bátorság és hűség béklyóját, és a mindent elsöprő szerelem erejét, mely már-már veszélybe sodorja Annának tett ígéretét. Szétszakadva hűség és vágy között, veszély és szenvedély között, Szófia válaszút elé kerül... „A nagy sikerű Orosz szerető c. könyv szerzőjének legújabb műve lenyűgöző bölcsességeket rejt - egy történet, mely a szerelemről, barátságról és hűségről szól, s egyben lélegzetelállító történelmi regény."- The Times

Először nem beszéltek. Szófia előre dőlt és a keze a bordákon tapadó kemény izmokra simult, ahogy gyengéden belekapaszkodott Mihailba. Abban a pillanatban, mikor a lába felemelkedett a talajról és fellendült a lóra, úgy érezte, mintha a múlt kihullott volna a karjaiból, mint egy nehéz batyu, amely tele volt azokkal a halott vesszőkkel, amelyeket mindeddig magával hurcolt és most ott maradtak rendetlenül szétszórva a porban. Fel kellett volna szednie őket. Természetesen fel is fogja, ezt is tudta jól. De majd csak később. Most elevennek, boldognak és élőnek érezte magát. Nem számított semmi más, csak az, hogy itt ülhetett a lovon, itt ülhetett a férfi mögött és érezhette férfias, friss illatát, végigtanulmányozhatta a hátának, a fejének a vonalát és azt a pontot, ahol az ingnyak a bőrének dörzsölődve lassan kikopott. Szerette volna átölelni, és magához húzni szorosan a testét, hogy érezze, amint a férfi naptól felhevült teste a mellének feszül. Szeretett volna bebújni a férfi kabátjába, az ingébe, hogy az arcát hozzáérinthesse meztelen bőréhez, és meghallgathassa a szívverését. Vissza