A vörös postakocsi/Őszi utazások a vörös postakocsin I.

Fülszöveg

Ezerkilencszáztizenhárom vízkeresztjén Krúdy Gyula - mint Kiss Józsefhez intézett levelében írja - jegyet váltott a postakocsira.
Az író - több mint másfél évtizede a főváros lakója - eddig jobbára csak a millennium csillogó forgatagában közlekedett, a századforduló és századelő Pestjének rohamosan épülő főútvonalait járta, a pesti élet felszínén vagy mellékszínterein sétáltatta novella- és regényhőseit, most azonban az alvilágba készült leszállni. Pontos úttervet készített. Íme néhány sor belőle: "Az urak és hölgyek ruha nélkül közlekednek, a sánta ördög benéz a háztetőkön, a halottak igen jól tették, hogy elszöktek a városból. Talán egy beteg lelkű embernek a vallomásai lesznek a következő sorok, vagy egy elmúlt férfiúé, aki régimódi frakkban és hosszú mellényben érkezett meg Pestre..."
Egyetlen folytatásos regényre tervezte az utazást, de A vörös postakocsi-nak olyan hatalmas sikere volt, hogy még abban az évben megjelent könyvben is. Az olvasók követelésére az író 1917-ben megalkotta a folytatást Őszi utazások a vörös postakocsin címmel, és ezután négy-öt évenként újra és újra életre keltette a vörösre festett batár tulajdonosát, Alvinczi Eduárdot, az ősmagyar eredetére büszke, keleti kényúrként élő, kártyacsatákon és lóversenyen meggazdagodott léha nagyurat és hűséges-hűtelen hírlapíró kísérőjét, a mindenre figyelmező Rezeda Kázmért, az író alteregóját, aki Szilveszter titoknok, a Madame, elesett lányok és titokzatos egzisztenciák árnykíséretében leszállt a "pesti vásárba".
Az elmúlás regényciklusa ez. De nem valódi értékek süllyednek el itt, hiszen amikor a vörös postakocsi képzelt útjára indul, a magyar úri osztály már elvesztette lába alól a talajt, nyilvánvalóvá vált gyökértelensége, történelmi bukása. Az illúziók, az ábrándok pusztulását foglalta ezekbe a könyvekbe Krúdy; ezért van az, hogy Alvinczi mind életidegenebbé, mind taszítóbbá válik, Rezeda pedig a kijózanodás állomásain át végül a teljes reményvesztettségbe zuhan. Vissza