A Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Évkönyve 2001/2002.

Előszó

A keresztény világszemlélet úgy tekint az emberre, hogy az állandóan úton van élete beteljesülése felé. Zarándoklétünk azonban nem zárja ki, hogy otthonra leljünk ebben a világban. Amikor ide beléptünk, akkor szüleink teremtették meg számunkra az otthont, a maga biztonságával, érzelmi gazdagságával. Felnövekedve, az ember egyre inkább elszakadt régi otthonától, hogy felkészüljön a sajátja megalapítására. Én nagyon remélem, hogy búcsúzó hallgatóink főiskolánkban partnerre találnak e nemes emberi törekvés megvalósításához. Segítséget nyertek tudásban, szemléletformálásban, hogy elkövetkező életükben mindinkább kibontakoztathassák képességeiket mások és a maguk örömére. Az igazi otthon azonban soha nem teljesen zárt világ, nem magányos sziget, hanem éppen az emberi kapcsolatok, az igényes munka révén válik gazdaggá, értelmessé, a nyugalom és öröm helyévé. Önök olyan hivatást választottak, amely az embertársak iránti felelősségre épül. Akár tanító, akár szociálpedagógus vagy kommunikáció szakon végeznek, mindegyik arra készít fel, hogy segítsük a mai kor emberét élete igazi kibontakoztatásában. Ehhez pedig belső gazdagság, áldozatos lelkület és felelős szeretet kell. A Biblia egyik sora így jellemzi összefoglalóan a Názáreti Jézust: "Körüljárt, jót cselekedve." (Ap. Csel. 10,38). Mennyivel szebb lenne a világ, ha sok ilyen ember lenne, mennyivel többen találnának rá boldogságukra. Búcsúzásul kívánom mindannyijuknak, hogy leljenek az életben igazi otthonra és hivatásuk szolgálatában, sok jót cselekedve, örömmel járják életük útját. Vissza