A visszajáró mult

Előszó

Ravenau Rudolf gróf, gondolataiban mélyen elmerülve, járkált föl s alá dolgozószobájában. Nemes szabású, kissé halovány aggastyán-arcát mintha fájdalom borúja takarná. Homlokán egy sajátságos alakú, a Ravenau-k konok dacosságára valló, mély ránc vont barázdát - családjának jellegzetes vonása.
Végre az egyik magas ablak előtt megállott, amelynek mély fülkéjét nehéz brokát függönyök díszítették. Tekintete végigsiklott a hatalmas kőkockákkal kirakott, tágas udvaron, amelyet a kockák rései közt itt-ott finom szürkés-zöld moha vert föl.
A kastély udvarának közepén emelkedő pázsitdomb tetején áll a homokkőből készült öreg szökőkút. A kerek medencét négy sárkány groteszk teste fogja körül. A kőből faragott szörnyetegek a medence széle fölött, a medence közepe felé nyújtogatják fejüket előre, mintha mohón akarnák fölhabzsolni azt a vízsugarat, amely a víztükör közepén szökken a magasba.
A gróf mereven szögezte tekintetét erre a szökőkútra, amely elválaszthatatlanul hozzátartozott a család történetéhez.
A Ravenau-k - régi, büszke nemzetség - azok közé a kevés számú nemesi családok közé tartozik, amelyek fényüket és gazdagságukat egészen mai napjainkig meg tudták őrizni. Rudolf grófnak Schönrode Ulrika birodalmi bárónővel való házassága révén, a mintegy egy órányira fekvő Schönrode-kastély a nagy földbirtokkal együtt -- a Ravenau-k kezére jutott. Ettől kezdve a »Ravenau-Schönrode gróf« nevet használták.. Vissza