A világirodalom története I. (töredék)

Előszó

Részlet a könyvből:
NÉHÁNY SORBAN TÍZEZER ÉV
Mióta van irodalom? Kézenfekvő lenne a válasz: amióta írás - szóval amióta az ember írni tud. Eurázsia néhány, vízzel rendszeresen elárasztott (vagy mesterségesen öntözött) pontján vagy ötezer évvel ezelőtt kezdtek írni. Csakhogy amit ma irodalomnak nevezünk, legalább háromszor ennyi idős - nem egészen ötezer éve csak följegyezni kezdték. Mert mi az „irodalom"? A szó művészete. És mi a művészet? Áldozat a félelmetes, de nem okvetlenül rosszindulatú isteneknek, azaz a természet erőinek, amelyeknek az ember szeretne fölibe kerekedni vagy legalábbis megbékélni velük, s minthogy munkája révén e téren már vannak eredményei, ezeket szeretné újra meg újra megismételni, sőt állandósítani. Meg kell tehát nyerni az Ismeretlent, imádkozni kell hozzá, sőt, ha lehet, rávenni, netán rákényszeríteni, hogy az embert hagyja élni és tevékenykedni. Erre való a mágia s annak megannyi eszköze: könyörgés, fogadalom, áldozat, közös ének; a sikeres tevékenység, vadászat, vagy az ellenséges törzzsel való küzdelem eljátszása: eredmény esetén a himnusz, hálaének. A legnagyobb titkokat, bűvös szavakat csak a kiválasztottak ismerik: varázslók - akik egy részét ma költőnek mondanánk. Az idevágó tevékenység azonban leginkább közös föllépés: ének, tánc, játék, színjátszás, alakoskodás és így tovább, számtalan változatban. Az egyes ember magányos felsóhajtása, fohásza sem marad ki e változatok sorából. De az sem, hogy a múltban már elért sikert fölidézzék: nemcsak eljátszással, elismételve s idealizálva, stilizálva azt, hanem elmesélve is, amit mindenki elvégezhet, aki részese volt annak a bizonyos eseménynek: vadászatnak, harcnak, netán különösen szép, közös munkának, vagy aki ezt másoktól, idősebbektől, már elhaltaktól, az ősöktől s ősökről hallotta, s azok is hallották őseikről, akik minél távolibbak, annál nagyobbak... És aki legsikeresebben tudja előadni a múltbeli sikert, aki hatásosabban mesél, mindinkább meghatározott formába öntve, jól megjegyezhetően recitál: az megint csak egyfajta varázsló, dalnok, bárd, költő\ akit illik megbecsülni, mert hiszen a hajdani sikerek előadása hallatán örömet érzünk, és az lelkesít, új sikerekhez segít bennünket. Vissza