A világ vége

Előszó

Részlet a könyvből:

- Azt gondolom, csöppet sem bánnád, ha a lányod egy némethez menne feleségül! Éppugy hozzámehetne akármelyik jött-ment csavargóhoz! Anderson Sámuel nem felelt. Nem is ért volna a felelettel semmit. A házsártos asszonyt csak hallgatással lehet meg juhászi tani. Anderson már régen megtette azt a felfedezést, hogy rendkívül kevés az a befolyás, ami számára a saját házában megmegmaradt.
Midőn tehát most a felesége rázuditotta érvelése forró láváját, Anderson Sámuel erősen harapta össze a fogát, szorította egymásra az ajkát és mélyesztette durva tenyerébe a körmét. Azután pedig, mivel mindezen elővigyázati rendszabályokban sem bizott eléggé s attól tartott, hogy e mesterfogások daczára sem lesz képes higgadt maradni: a kis ember, fülébe csengvén a felesége rikácsoló hangja, kisietett a házból. Andersonnénak alapos oka volt attól tartani, hogy leánya, mint megvetőleg szokta mondani, amolyan "savanyu-káposztafejbe" szerelmes. Azt a kevés németet, aki akkoriban az Egyesült-Államok nyugati tájáig hatolt előre, alig nézték ott nagyobb jóakarattal, mint manap Kaliforniában a mandulaszemű kínaiakat. Idegenek voltak ők itt, kik az egyszerű angol szó helyett, amit kiki megérthetett, valami zagyvalékot beszéltek s hozzá még nem is voltak elég czivilizáltak ahhoz, hogy kellőleg méltányolják azokat a félig édes, félig savanyu nemzeti ételeket, amiket szomszédaik ugy szerettek.
Ez valóban elegendő ok volt a gyülölésükre!
Csak félórával a fentebbi kifakadás előtt vetett Andersonné hálót az ő Juli leányának és szerencsésen meg is fogta benne. Vissza