A világ ura I-IV.

Előszó

Részlet a könyvből:

A bátor lovas
»Még egy bátor ugrást, derék Sólymom és akkor túl vagyunk az akadályokon! Repülni fogsz a síkságon, mint az indián íjjából kilőtt nyíl.»Mialatt ezeket mondta, a bátor lovas, egyik kezében biztosan tartotta a kantárszárat, a másikkal nyugtatólag és kedveskedőn veregette meg a lova nyakát.
A lovas azonban túlsókat kívánt hű Sólymától. A derék paripa megtorpant a szakadék szélén. Nekirugaszkodott mégis az ugrásnak, de azután remegve hökkent vissza. - Mi jutott eszedbe? - kiáltott a lovas türelmetlenül ? - Meg akarsz ismerkedni sarkantyúmmal ? - Haragosan rángatta a kantárszárat, anélkül, hogy eszébe jutott volna, mit kockáztat. Harminc méteres szakadék tátongott a ló előtt. - Várj csak, még nem tudod, ki vagyok - folytatta az egyoldalú párbeszédet, - de tudom, egész életedben emlékezni fogsz rá, ha megismersz.
A hosszú, spanyol sarkantyúk belemélyedtek a ló véknyába. Kínjában nyerítve ágaskodott föl; oldalgott és megpróbált szabadulni lovasától. Azután mégis nekirugaszkodott. Iszonyú erőlködés és a ló átrepült a szakadék fölött. A túlsó oldalon remegve és reszketve állt meg. A lovas boldog nevetésben tört ki.
- No látod, te balga állat, mondtam neked - beszélt hozzá, mintha a lova értette volna. - A legjobb mindig a legrövidebb út, még ha száz ilyen akadályon vezetne is keresztül. Vissza