A vidám tudomány

Előszó

Ennek a könyvnek talán nem is csak egy előszóra lenne szüksége; és még így is fönnmarad a kétely, hogy bárkit, aki nem élt még át ehhez foghatót, egyáltalán közelebb lehet-e hozni az e könyvben foglalt élményekhez előszók segítségével. E könyv az enyhülést hozó szél nyelvén íródott: túlzó szertelenség, nyugtalanság, ellentmondás, áprilisi bolond idő uralkodik el rajta, olyannyira, hogy a tél közelségét éppen annyira érezzük benne, mint az e tél fölött aratott győzelmet, amely minden bizonnyal eljön, el kell jönnie, sőt talán el is jött már... Szakadatlanul árad belőle a hála, mintha éppen a legváratlanabb dolog történt volna meg, mint egy lábadozó hálája - mert éppen e lábadozás volt legváratlanabb. „Vidám tudomány": a szellem kicsapongó örömünnepét jelenti ez, a szellemét, mely türelmesen állt ellen egy iszonyatosan hosszú ideig tartó nyomásnak - türelmesen, szigorúan, hidegen, nem vetve alá magát neki, de már nem is reménykedve - és amelyet most a lábadozás mámorában egyszer csak megrohan a remény, az egészség reménye. Nem csoda hát, hogy sok érthetetlen és bolond dolog is kibukkan a napvilágra itt, sok pajkos gyöngédség, amelyet olyan tüskésbőrű problémákra pazarolnak, amelyek bizony nem arra termettek, hogy kedveskedve, édelegve bánjanak velük. Az egész könyv nem egyéb, mint egy hosszantartó nélkülözés és tehetetlen mozdulatlanság utáni jó szórakozás, a visszatérő erő és a holnapban és holnaputánban való újjáéledt hit hívogatása, a jövő, a közeli kalandok, az újfent nyílt tengerek, az ismét lehetséges és újra hitt célok hirtelen támadt érzete és előérzete. És mennyi minden volt akkor már mögöttem! Jó darab sivatag, kimerültség, hitetlenség, elhidegülés az ifjúság delén, ez a nem megfelelő korban érkezett aggastyáni koravénség, a fájdalom zsarnoksága, amelyen még túltett a büszkeség zsarnoksága, elutasítva a fájdalom következményeit - márpedig a következmények vigasztalásul szolgálnak az a radikális elmagányosodás mint önvédelem az emberek betegesen látnoki megvetésével szemben, az az alapvető, a megismerés keserűségére, fanyarságára, fájdalmas mivoltára való szorítkozás, ahogyan azt az undor előírta, amely egy óvatlan szellemi diétából és kényeztetésből - romantikának is nevezik az ilyesmit - nőtt ki fokozatosan -, oh ki is tudná átélni ugyanazt, amit én! Aki viszont át tudná élni, az valószínűleg többet is elnézne nekem ennél a kis szertelenségnél, bolondozásnál, „vidám tudománynál" - például azt a néhány dalocskát is, amelyet e könyvben adok közre - mert ezekben a dalokban a költő alig megbocsátható módon minden költőt kigúnyol. - Ah, de ez az újból-fölépülő ember nem csupán a költőkön és szép „lírai érzelmeiken" tölti ki gonoszságát: ki tudja, miféle áldozatot keres magának, milyen parodizálandó szörnyetegen tölti ki hamarosan a kedvét? „Incipit tragoedia" (kezdődik a tragédia - A ford.) - olvasható e nyugtalanítóan meggondolatlan könyv végén. Csak óvatosan! Valami alapvetően sötét és gonosz dolog veszi kezdetét: incipit paródia (kezdődik a komédia - A ford.), minden kétséget kizáróan... Vissza

Fülszöveg

A vidám tudomány úgy aránylik a nietzschei műhöz, mint a nietzschei mű a filozófia történetéhez. Ahogy e könyv magaslatáról áttekinthető a költő filozófus egész életműve, a baseli „görög" kezdetektől, az aforizmákon, rövid esszéken és a Zarathusztrán át a Hatalom akarása ködös homályba vesző rendszertelen rendszeréig, úgy pillant vissza Nietzsche életműve nosztalgikusán Hérakleitoszra, szigorú kritikával az európai keresztyén metafizikára, egyszersmind a jövő filozófiájának, a filozófia beláthatatlan jövőjének prelűdjét szólaltatva meg.

Nietzsche sohasem sugallta, hogy a filozófiai interpretáció munkája valaha is véget ér és a filozófia jellegzetesen nyitott kérdés-státuszából egyszer majd végérvényes, abszolút válasz lesz, ám mindezzel távolról sem a filozófiai (és emberi) törekvések kudarcát sejteti, hanem „Isten halálát" követő bénító hatású nihilista sokkot, nem riadnak vissza a megismerés most már nyílt, az élet egészére kiterjedő, végtelen tengerétől, hanem alkotókként, hálatelt szívvel kormányozzak hajójukat a „Hajnalpír" felé és lelkesen vallják: „a megismerő ember minden merészsége megengedett újra; a tenger, a mi tengerünk nyílt megint, talán soha senki nem látott még ennyire nyílt tengert." Vissza