A vészthozó hagyaték

Előszó

- Ryan!
- Ne zavarjon!
- Jó, jó, nem szóltam egy szót sem!
Basil Stuart, a The Star rendőri tudósítója, lehúzta homlokáról a zöld szemvédő ernyőt és lecsapta az írógéptől jobbra halomban heverő, összegyűrt kutyanyelvek közé. Azután felállt székérről és nagyot nyújtózott. Izmos tagjainak mozdulatától megropogott jólszabott kabátjának varrata.
Basil Stuart nem tudott megbarátkozni az irodai kabát fogalmával. Ez a csekélység számottevő módon gyarapította a Savile Row legdivatosabb úri szabóságának forgalmát, de hasonló mértékben csökkentette Stuart örökhagyó nagynénjének bankbetétjét.
Basil még egyszer megfeszítette izületeit, azután, a torna befejezéséül, olyan hangosat sóhajtott hogy a másik asztalnál dolgozó kartársa kizökkent gondolatmenetéből és zöld szemvédő ernyője alól mérgesen villantotta szemét a csendháborítóra.
- Hallja, Stuart, nem tudna elkotródni innen? Miért nem telepszik át tragikus nyöszörgésével valahová az épület másik részébe?
Ilyen útszéli hangú kérdésre csak hasonló hangon lehetne felelni, ezért Basil inkább nem felelt. Csak megint levágta magát székére és hosszú lábait kecses mozdulattal fellendítette az íróasztal össze-vissza karcolt lapjára. Majd ismét akkora sóhajt eresztett világgá, hogy még a kőnek is meg kellett volna lágyulnia tőle. Ugy látszik azonban, hogy George Ryan, az első riporter szíve még a kőnél is keményebb anyagból volt faragva.
- Nem hallotta, mit mondtam? - mordult Basilra dühösen. - Kotródjék már innen!.. Vissza