A vesztes

Fülszöveg

"A fehér ló felsőteste is láthatóvá vált azon a zivataros délutánon. Nem volt a hátán se ember, se nyereg. Fölismerte. Ez a magányos, vak jószág, még öregapja idejéből! Kinek jutott volna eszébe valaha is fölszerszámozni?... Szomorú, merev fejével félrehajtott egy ázott lombot, s kis kék pillangók röpködtek a nyakán meg a homlokán. Törékeny fehér árnyékként lépegetett a kopár meredeken a szakadék széléig.
"Ez te vagy!" - döbbentette meg a felismerés.
Csuromvizesen dobálta magát a lepedőn. Lelógó kezének körmei az ágy mellett heverő katonacsizma sarkához ütődtek.
Fölzúgatni a test elnémult parcelláit - van-e képtelenebb megoldás?
Mielőtt megkísértett volna a lágymeleg, kiokád az éden. S a tortúra még nem ért véget.
A máj, a zsigerek, a nemi szerv működésében egy egész mindenség titka rejlik. (...)
A moralista reagálását lesed valahol belül, de már csak a szükségszerűen tragikus végkifejletre. S ha nem hajszoltad túl és nem falattad föl magad, s több maradt belőled, mint a csontváz - úgy is lerágja húsodat a földmély."

(A vesztes)

Lászlóffy Csaba három új prózai írása része annak az írói vállalkozásnak, amely pontos, hiteles történelmi légkört teremtve, ugyanakkor szürrealisztikus látomással kelti életre a mindenkori emberi értékekből összeálló valóságos csodát: azt, akik és amilyenek vagyunk. Teszi ezt a rá jellemző erővel, "a történet és az állapot, az érzelem és az értelem egyensúlyának valamilyen nyelven túli, delejes együtthatásával". Vissza