A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1980/15

Előszó

Részlet a könyvből:
Az 1958-60-ban a sümegi Mogyorósdombon geológiai vizsgálatok során ismertté vált őskori kovabánya egy részét Vértes László tárta fel 1960-61-ben. A következő években a Magyar Állami Földtani Intézet folytatta a bányaterületnek és környékének részletes földtani vizsgálatát és ezzel kapcsolatban a régészeti jelenségek rögzítését is, majd 1976-tól - a Mogyorósdomb földtani természetvédelmi területté való nyilvánítása után — rendszeres ásatásokra került sor. A bányaterületek behatárolása érdekében a Mogyorósdombon párhuzamos, ÉNy-DK-i irányú, 50 cm széles, 40-50 cm mélységű kutatóárkokat húztak, amelyekben az árkokra merőlegesen futó bányavágatok a szálban álló rétegfejek között „bánya-törmelék" alakjában jelentkeztek. Az árkolás a Vértes László-féle ásatási területtől É-ra és D-re egyaránt kiterjedt. Az 1976-os ásatás helye a domb É-i részén volt, ahol egy nagyobb vágatot tártunk fel, 1977-78-ban pedig a Mogyorósdombnak a Celldömölk-tapolcai vasútvonal felé lejtő DNy-i részén egy széles vágatrész É-i záródását tártuk fel (1. ábra).
Mivel a vizsgálatok még folynak, a bányaterület kiterjedését egyelőre csak hozzávetőlegesen adhatjuk meg; a bányászkodás egy, a Mogyorósdombot ÉK- DNy-i irányban átszelő, kb. 320 m hosszú, 60 m széles sávban folyt, amely — mint az a vágatrészek elhelyezkedéséből (1. ábra) látszik - némileg DNy felé tolódott. Ennek oka az volt, hogy ezen sáv K-i részén a tűzkő minősége rosszabb, könnyen aprózódó, szilánkos törésű, eszközkészítésre tehát kevésbé alkalmas, mint a terület Ny-i oldalán. A bányaterület D-i határa megfigyeléseink szerint ott húzódott, ahol a csaknem függőlegesen álló mészmárgarétegeket - amelyekből könnyen termelhették ki a tűzkövet — vízszintes településű mészmárgarétegek váltják fel, amelyekből igen nehéz lett volna a tűzkő kinyerése, ezért ezeket már nem is bolygatták. A kutatóárkokban és az 1976-77-78-as ásatásokkal feltárt bányavágatokban a Vértes László által megállapított jellegzetes bányakitöltést találtuk. A kutatóárkos feltárás során talált leletek túlnyomó többségének származási helye topográfiailag azonosítható (2-3. ábra), kisebb részük helyét ma már nem, vagy nem biztosan lehet megállapítani.
Mivel jelen munkánk célja a szondázó feltárások (kutatóárkok) és az 1976-77-78-as ásatások során tett megfigyelések rövid ismertetése és elsősorban a belőlük előkerült bányaeszközanyag együttes közlése, a következőkben a kutatóárkok — és a hozzájuk kapcsolódó feltárások — sorrendjében (É-ról D felé haladva) ismertetjük a leletanyagot. A kutatóárkok sorszáma az égtáj rövidítéséből és a kutatóárkok arab számmal megjelölt sorszámából áll, pl. É 5/1, az utána következő római szám pedig az árkokban harántolt vágat („gödör") száma. Tekintettel arra, hogy a kutatóárkokkal a vágatokat csupán 50 cm „hosszúságban" tárták fel, csak az egyes vágatok szélessége, mélysége — a harántolt vágatrészek szinte minden esetben teljes kibontásra kerültek — valamint a bennük levő leleteknek ilyen körülmények között is egyértelműen meghatározható előkerülési mélysége került rögzítésre. Mivel tehát a kutatóárkos szondázás során a bányavágatoknak csak egy kis részét tárták fel, a leletanyag „gödrönkénti" vagy mélység szerinti megoszlásából egyelőre korai lenne következtetéseket levonni. Ez — éppúgy, mint a bánya szerkezetének részletesebb elemzése — a további ásatások után lesz majd lehetséges. Vissza