A vérbosszú

Fülszöveg

Részlet a könyvből:

Az 1800. év október havának vége felé egy idegen érkezett Párisba a Tuilerák elé egy asszon yés egy kis gyermek kíséretében. Sokáig állott egy nemrégen lebontott háznak a törmelékei előtt és pedig azon a helyen, ahol manapság az elkezdett új épületszárny emelkedik, amely a Medici Katalin kastélyát a Valois-Louvre-ral köti össze.
Itt állok összekulcsolt karokkal és lehorgasztott fővel és csak néha emelte föl a fejét, hogy a konzul palotájára és a mellette egy kövön ülő feleségére pillantson. Noha úgy látszott, hogy az ismeretlen nő csak avval a kilenc-tíz éves kislánnyal foglalkozik, akinek a fekete haját mintegy időtöltésül a kezében tartotta, mégsem kerülte el a figyelmét egyetlen pillantás se, melyet a társa vetett rá. Ugyanaz az érzés, amelyik azonban nem volt szerelem, kötötte össze ezt a két embert és ez töltötte ki a kedélyindulataikat és a gondolataikat. Talán minden kötelék között a nyomorúság a leghatalmasabb. Az idegen férfinek olyan széles és komoly feje volt, buja hajzattal, amilyet gyakran látunk a híres festők képein. Ebben a máskülönben oly fekete hajzatban már elég nagy volt a fehér szálak száma. Bár a vonásai nemesek és büszkék voltak, mégis bizonyos keménységet mutattak, ami nem vált éppen a javukra. Erőteljes és egyenes termete ellenére is úgy látszott, mintha több lenne hatvan évesnél. Rongyos ruháiból arra lehetett következtetni, hogy idegenből jött. Bár az asszonynak egykor szép, de ma már elvirágzott arca mély szomorúságot árult el, mégis, valahányszor a férje ránézett, nyugodt tartással mosolyogni igyekezett. A fiatal lány a fáradtsága ellenére is állva maradt, noha ez a fáradtság nagyon is meglátszott napbarnított arcán. A nagy, fekete szemekből, az erősen hajlott szemöldökökből, a veleszületett nemességből és az igazi kedvességből következtetni lehetett az olasz nőre. Vissza