Előszó
Részlet a könyvből:
A szinpad!... a szinpad!...
Ti nem tudjátok, mi az. Csak én tudom, én, a ki éltem, örültem, szenvedtem rajta.
Hogy is tudnátok! Hisz kik vagytok ti?
Te kicsapott diák, a ki...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
A szinpad!... a szinpad!...
Ti nem tudjátok, mi az. Csak én tudom, én, a ki éltem, örültem, szenvedtem rajta.
Hogy is tudnátok! Hisz kik vagytok ti?
Te kicsapott diák, a ki sohasem forgattad Sophoklest. Te sírásó, a ki csak a katastroph után jelensz meg, midőn a lehulló függöny már elfödte a tragédiát. Te asztalos, a ki a szinpad deszkáit gyalulva, távolról sem sejted, hogy kínpadot készítesz - s minő kínpadot! - Nevetnie kell a sirónak, és sírnia, a kinek szíve örömében majd kipattan; s a sírás és nevetés e torzvonásain, mint gladiátor-tusán, szemtelen tomboló közönség mulatja magát. Te csaplárleány, ki ugyan fested magad s könnyen cseréled szeretőidet, mint bármely jeles színésznő, de nem hiszed el, ha mondom, hogy ez arczczal a szende, ártatlan Juliát is eljátszhatni. Te korcsmáros, a ki megvigasztalod az embereket, bort teszesz eléjök, jó szót adsz hozzá, s biztatod, hogy ürítsék ki utolsó cseppig, a mi még öröm lehet a világon, s vágják földhöz a kiivott pohárral együtt az élet bolond fájdalmát, az eszmélet éber nyomorúságát; de még nem is álmodod, hogy van egy más bor is, melynek poharát ha ajkainkkal érintjük, varázsos mámor száll meg, ragyogó istenálmakkal.
Vissza