Előszó
Viharmagok.
A kutya, mely Morney kíséretében volt, - valami határozatlan fajta négylábú, amelyet közönségesen kuvasznak neveznek, - nagy rajtaütést végzett saját testén és végre sikerült neki...
Tovább
Előszó
Viharmagok.
A kutya, mely Morney kíséretében volt, - valami határozatlan fajta négylábú, amelyet közönségesen kuvasznak neveznek, - nagy rajtaütést végzett saját testén és végre sikerült neki elfognia kínzó parazitáinak egyikét. Ekkor, abba hagyta a harcot és morogni kezdett. A fák között ugyanis köpcös fiatalember jelent meg hirtelen, kifogástalan fehér flanellbe öltözve. Pocakja még csak ígéretben volt meg, de az álla már határozottan hiányzott. Elnyelte a tokája.
- Hogy az ördögbe gondolja maga, hogy itt halat foghat? - kérdezte dühösen.
- Hát ki fog halat?
- Micsoda? Hát mit csinál maga, ha nem horgászik?
- Hízelkedik nekem, - mondta Morney megnyerő mosollyal. - Egyedül csak Hamlet jutott harapáshoz ... a halak nem.
- Hamlet?... Kicsoda ez a Hamlet?
- A kutya, ö méla hajlamú és nagy dán. Innen van a neve.
- Ugy-e, most nevetnem kellene? Maga, persze, amolyan jóízű fickó, aki mindig ilyen jókat szokott mondani, mi? De csak nem akarja komolyan elhitetni, hogy ez a meghatározhatatlan fajtájú kuvasz dán dog? Különben is, akármicsoda, mind a ketten takarodjanak: mondottam, hogy itt nem lehet halászni...
Vissza