A végtelen vadászmezőkön

Előszó

Ezerkilencszázhuszonhéttől egészen a Nagy Honvédő Háború kitöréséig módomban állt, hogy mint mérnök részt vegyek a háború előtti ötéves tervek építkezéseiben, s őszintén mondhatom: a Szovjetunióban eltöltött éveket életem legboldogabb éveinek tekintem. Részt vettem a fakitermelés gépesítését előmozdító óriási erdei állomások építésében a messzi végeken, Karéliában és az arhangelszki kerületben, dolgoztam Európa legnagyobb gépesített erdei és faipari tengeri kikötőjének, a leningrádi kikötőnek a tervezésén és építésén, szolgálati utaim elvezettek az Urálon túli tájakra, Közép-Ázsiába, s mindenütt ugyanazt a munkalelkesedést, ugyanazt az alkotó energiát tapasztaltam. A szovjet föld legeldugottabb zugaiban gyárak, üzemek, vízierőművek és egyéb építmények nőttek ki a földből, ám az egyre növekvő iparosítás, valamint az egész nemzetgazdaság gépesítése ellenére sem szenvedtek semmi hátrányt sem az erdők, sem a vizek. Szenvedélyes vadász vagyok, ezért minden szabad időmet az erdőkben, a sztyeppén, a hegyek közt, valamint a folyókon és tavakon töltöttem. Mindenütt, a Szovjetunió legtávolabbi csücskében is szívélyes, áldozatkész barátokra és előzékeny emberekre találtam. Nem csoda hát, hogy otthon éreztem magamat - akár a messzi északon vagy a forró délen, akár a tajga sűrűségében avagy a Kaukázus égbenyúló bércei közt jártam. Vadászember vagyok. Puskámmal és horgászbotommal bebarangoltam a vad tajgát, az Amu-Darja rejtelmes dzsungeljeit, Kazahsztán végtelen sztyeppéit, a fenséges kaukázusi hegyeket és észak beláthatatlan erdőségeit. A szemem mohón ragadta meg az elbűvölő tájak, erdők és ősrengetegek, dombok és hegyek, patakok, folyók és tavak elképzelhetetlenül változatos képeit. A puskám kitett magáért, lett légyen szó medvéről vagy hiúzról, süketfajdról, vörösgémről, vadkecskéről vagy jávorszarvasról. Az Amu-Darja partjainak dzsungeljeiben a legfélelmetesebb ragadozó, a tigris nyomát kutattam, s a tajga sűrűjében párduc szimatolta a lábam nyomát. A Kaukázus bércei közt órákon át kapaszkodtam, kúsztam a szédítően meredek sziklafalakon, mire puskavégre kaptam a vadkecskét, s csöndes tavaszi estéken nemegyszer álltam a Valdaj-hegység csemeteerdeiben, puskadörgéssel kísérve a hosszúcsőrű szárnyasok nászröptét. Vissza