Előszó
Modern korunk nagy eszméinek forgatagában élünk. Az emberi ész impozáns alkotásai, a hódító kultura térfoglalása kápráztatóvá varázsolja a világot, melyben lüktet az élet, érvényesülni akar minden,...
Tovább
Előszó
Modern korunk nagy eszméinek forgatagában élünk. Az emberi ész impozáns alkotásai, a hódító kultura térfoglalása kápráztatóvá varázsolja a világot, melyben lüktet az élet, érvényesülni akar minden, mi létezik.
Mi jól érezzük magunkat ebben a mozgalmas világban; szinte örvendünk, hogy a fejlődés emberei, a pezsdülő, nyugtalan idők gyermekei vagyunk. Őszintén méltányoljuk kultúránkat, akár a technika nagy alkotásaiban, akár szellemi téren törtet előbbre.
Imponál nekünk a jelenkor mozgalmas világa, melyben rohan, zakatol, robog az expressvonat, villamoskocsi és automobil, dübörögnek a gépek. A magasban pedig sivítva fúrja a levegőt az aeroplán csavarja s az óriás gépmadarat merész öntudattal kormányozza a most már aviatikus - homo sapiens, ki a gyermek papírsárkányából röpülőgépet alkotott. Örvendünk az új találmányoknak, akár Edison újdonságait nézzük, akár a rádium csodáiról, akár a pszicho-fizika ujabb fölfedezéseiről olvasunk. Hisszük, hogy az új eredmények az igazság helyesebb megértésére segítenek ; bennük az «élet lehelletének» nyilvánulását látjuk, megcsodáljuk az emberi szellem hatalmas erejét.
Valóban nagyszerű a modern élet képe; csak az kár, hogy egyrészt túlzottan egyoldalú, másrészt kevesen értik meg igazán.
Sokan idegesen visszariadnak az élet zajától; mások a természetfölötti élet lerontására irányuló törekvést látják benne. Kislelkűen visszavágyódnak a régletűnt nyugalmas idők után; a villamoscsillárokat szívesen fölcserélnék a katakombák pislogó mécsével, ha a régmúlt, tömjénillattal telített, misztikus világot visszaállíthatnák. Igaz, sok megszívlelni való van ez utóbbi óhajban, de a történelem, a fejlődés útját visszafordítani nem lehet! Hiábavaló az öreges töprengés.
Vissza