A végső tenger I-II.

Fülszöveg

A rabszolga-gyereknek csak ritkán előtűnő, homályos emlékei vannak egy asszonyról és férfiról, akik talán a szülei lehettek. És őriz egy fából faragott amulettet a nyakában, a peremén rovásírással...
Bürjén, az ismeretlen származású és nemzetiségű kisfiú, végigvándorolva az ázsiai sztyeppét, Karakorumba kerül, Dzsingisz kán, a világhódító mongol uralkodó udvarába. Mongollá lesz, és mivel hányattatásai során megtanul néhány nyelvet, Kamaszként izgalmas munkáét kap: Kínába kell mennie, hogy más mongol kémekkel együtt segítse Dzsingisz hadjáratát. A feladatnak sikerrel tesz eleget, kiderül, hogy különös tehetsége van a veszélyes mesterséghez, ezért a kán főemberei egyéb, hódításra kiszemelt országokba is elküldik. Tagja lesz annak a kémhálózatnak, amelynek hathatós közreműködésével a mongolok, leigázva Európát, el akarják érni a mondabeli Végső Tengert.
Így kerül II. Endre, majd IV. Béla magyar királyok udvarába: gyorsan megtanulja a nyevet, amely valahonnan ismerősnek tűnik számára, de hát ő mongol, nem törődik már származása rejtélyével, egész szakmai tudásával szolgálja előbb Dzsingiszt, majd Batu kánt. Ám az évtizedek alatt - ő a klasszikus telepített kém - beilleszkedik a magyar világba, és lassan megdöbbentő sejtései támadnak: azok ellen spionkodik, akik a testvérei, azk ellen, akik eljöttek az őshazából, ahonnan őt kisgyerekként elrabolták. És akkor Béla király elolvassa neki az amulettjén látható rovásírást, s a minden hájjal megkent hírszerző szebe találja magát a bizonyossággal, főbe kólintja az igazság, és felébred benne a lelkiismeret... Vissza