A végnek végéig

Fülszöveg

"... Nem vagyok az út végén. De ebben a magyar színházi életben én a magam számára nem látok semmiféle újrakezdési lehetőséget. A színházhoz értek, azt próbálom becsületesen csinálni... De hogy ebben a helyzetben valami megtermékenyítő újrakezdésre képes legyek - ezt kizártnak tartom. Én mindig szembefordultam. Ebből a szembefordulásból születtek a rendezéseim. Most leteszem a fegyvert - igaz, nincs ki előtt. A bennem feszülő energiákat nem tudom mire használni. A szórakoztatóiparban nem akarom, a valódi színházat éltető konfrontáció lehetőségei pedig olyan módon simítódtak el, hogy ha az ember benzinnel leönti és felgyújtja magát, még az sem esemény. Nem tagadom, el is fáradtam.
... Az ember öregszik, nekem még mindig nincs otthonom, szanaszét az életem. Mert azt azért úgy mellesleg fel kellett áldozni. Beépíteni a falba.
... Hogy mi épült így? Néhány - talán nem is kevés - jó előadás, és az, hogy nem veszítettem el az önbecsülésemet. A nevemhez aztán ragad valamiféle mítosz, legenda - mind az amatőr, mind a profi világban. De ez nem érdekel.
... Grotowski alapvetően megváltoztatta az élethez és a színházhoz való viszonyomat. És most, 1994-ben, úgy gondolom, azt is értem már, miért hagyta abba a gyakorlati színházi munkát. Abba kell hagyni, ha már nem tudsz, nem lehet úgy dolgozni, mint egykor. Kiszakadni, kivonuni, mindent itt hagyni."

Paál István

"... Paál István a magyar színházművészet 1970-től 1985-ig terjedő másfél évtizedének egyik legegyénibb hangú, meghatározó, önálló irányzatot képviselő személyisége. Ő az az ember, aki személyében tudta egyesíteni a legmodernebb színházi törekvések és az igazában soha nem is létezett magyar színházi avantgárd megnyilvánulásait. Képes volt igazodni a legkorszerűbb európai, illetve világszínházi színvonalhoz és jelenségekhez, ugyanakkor hatalmas hiányt pótolt egyfajta magyarországi színházi avantgárd megteremtésével. Ruszt József mellett a szegényszínházi eszmény, a Grotowoski-féle módszer legmélyebb megértőjét és legavatottabb alkalmazóját tisztelhetjük benne. A hetvenes években talán ő volt a világszínházra legérzékenyebben reagáló művésze Magyarországon.
... Személy szerint is rengeteget köszönhetek neki, de az egész magyar színház sokkal adósa. Nagy rendezései - Petőfi-rock Kőműves Kelemn, Caligula, Übü király, Tangó - a magyar színház fejlődésének fontos útjelzői. Emellett legnagyobb érdeme az, hogy a profi színházban meggyökereztetett egy újfajta szemléletet: azt, amit az amatőröktől hozott, és amit fegyverként tudott használni a meglehetősen eltunyult profi színészekkel szemben. Etikus hozzáállást követelt mindenkitől: akarta és elérte, hogy a színészek tartalmas viszonyba kerüljenek a darabbal, véleményük legyen róla, kötődjenek hozzá és áldozatot hozzanak érte. A profi színházban is jó időre legenda lett: esküdtek rá és fanatikus Paál-hívők termettek ott is. Isti az említett másfél évszázad egyik legszínesebb és legkeményebb egyénisége: legendás krakéler, élesen odamondogató örök ellenzéki. Eltűnése színházi életünk fájdalmas hiánya.

Duró Győző Vissza