A vasútért mindhalálig

Előszó

Akinek halálhírét keltik, az hosszú életű lesz a földön
"1956 októbere bizonytalan vezetést, forrongó, elégedetlen tömeget talált Záhonyban. A főnökök kisszerűen és elvtelenül taktikáztak, a munkások haragját igyekeztek a középvezetőkre hárítani. Az irányítóknak kiadták az utasítást, hogy milyen teljesítményeket követeljenek meg; ha a rakodók már nem bírták a tempót, vagy kevésnek találták a pénzt és elmentek panaszkodni a felsőbb vezetőkhöz, azok úgy tettek, mintha semmiről sem tudnának, és a munkásoknak adtak igazat az irányítók ellenében. A pirossapkások közül kevesen tartottak ki a posztjukon, két-három év után leléptek.
Az események hulláma 1956. október 24-én érkezett el Záhonyba; a lázongók leverték a vörös csillagot az állomás épületéről, egy Pokol Zoltán nevű alkalmi költő verseket fabrikált, és kiragasztotta őket.
Megalakult a Záhonyi Nemzeti Tanács, elnökké az akkori állomásfőnököt, Szűcs Sándort választották. Szűcs munkáskáder volt és tehetséges ember, állítólag Bebrits, a miniszter is kedvelte, egybehangzó vélemények szerint kikövezett úton haladt volna a legmagasabb posztokig. Nem tudjuk, hogy miért tért le erről az útról.
Szűcs pisztolyt szerzett, és az oldalára szíjazta, utasításokat adott a Záhonyban állomásozó katonai egységeknek, kijelentette, ha szükségesnek találja: a Tisza hidat is szétlöveti a tüzérséggel.
Csap állomásról elküldtek követségbe egy szovjet alezredest, de Szűcs nem volt hajlandó fogadni. Mindenképpen le akarta záratni a záhonyi kaput, a kocsik alól kiszedette a kerékpárokat, a rajtuk levő kokszot és vasércet leengedte a sínek közé, ezzel nagyobb akadályt állított, mintha felrobbantotta volna a síneket, a síneket órák alatt ki lehet cserélni, de a vasérchalomban guggoló kocsikhoz még a daru sem tud hozzáférkőzni.
A környékbeliek - hazai szokás szerint - kihasználták a zűrzavart, és most is kirabolták az állomáson veszteglő vagonokat, bútorokat, almát és főleg italféleségeket zsákmányoltak. Vissza

Fülszöveg

"Szűcs Sándort elfogták, és átvitték Ungvárra, de néhány nap múlva hazaengedték. A magyar rendőrség valamikor 1957 januárjában kereste, de Szűcs addigra már átlépett a nyugati határon. Állítólag Svédországban telepedett le, de olyan híreket is hallani, hogy nemrégiben meghalt."
(Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott...)
Egyszerűen rejtély, hogy miért keltették a halálhíremet. A hír bölcsője Moldova vasutas könyve. Amikor a cikk kezembe került, írtam Gosztonyi Péternek, hogy élek... A válasz nem késett soká.

"Stintung Schweirzerishce
Osteuropa-Bibliothek
CH-3005 Bern
Jubilaumsstrasse 41
Bern, 1990. december 14.

Kedves Szűcs úr,
köszönöm levelét, köszönöm "életjelét" - s nagyon örülök, hogy él, és sokáig fog élni, mert tudja, akinek halálhírét keltik, az hosszú életű lesz a földön.
Én is csak Moldova könyvéből értesültem "haláláról." A SZEMLE-féle cikket még a hatvanas évekből ismerem, én Önt kezdettől fogva a Szárnyas Kerék egyik 1956-os Hősének tartottam és tartom, s most, hogy tudom megvan nekünk: mindent meg fogok tenni azért, hogy utólagosan is meglegyen rehabilitációja. Jövőre a 35-ik évfordulóra külön 1956-os kitüntetések lesznek - nevét eddig nem közölhettem, hiszen - lásd fenn - úgy tudtam rég meghalt...
Bajtársi szeretettel köszönti
dr. Gosztonyi Péter" Vissza