A vasutas munka hősei I.

Előszó

Részlet:

Azt a megtisztelő feladatot kaptam, hogy munkámról, tapasztalataimról, magamról beszéljek vasutastársaimnak. Ennek a kitüntető feladatnak örömest teszek eleget és ha tapasztalataim, munkamódszerem, életem tanulságai valamelyest is segítséget nyujtanak vasutastársaimnak munkájuk megjavításához, akkor úgy vélem, nem hiába szólogattam.
Huszonhárom esztendeje vagyok vasutas. Apám is az volt. Tizen voltunk testvérek, de egyedül én kerültem a vasúthoz. Testvéreimet nem vonzotta a vasúti foglalkozás, jól látták, mennyi megalázás, nyomorgás volt sorsa a vasutasnak. Kiadóőr gyermekei voltunk. Ki nem emlékszik vasutastársaim között, milyen volt a sorsa egy kiadóőrnek a régi időkben, a fennhéjázó, dölyfös, kegyetlen urak világában. Mindenkinek szolgája volt, kapca, amelybe bárki belerúghat és amikor a kis fizetését szorongatta markában, fordult vele a világ, hova is tegye előbb. Házbér, kukoricaliszt, malacnak való, krumpli, egy kis árpa. Tíz éhes száj, no meg ők maguk a szülők. Ez már tizenkettő. Cipő is kéne, mert jön az ősz, nem tudnak iskolába menni a gyerekek, egy-két ágyat is össze kellene eszkábálni, nem fér a sok kicsi. Néhány deszka kellene. Van, aki kikunyerálja a pályamestertől, ledolgozza neki azt, amit az nagykegyesen az államéból ad. az én apám nem olyan ember volt. Nem kellett neki a görbe úton szerzett holmi. Vissza