A vasminiszter

Előszó

A magyar történelem zivataros századai még legjobbjainknak is alig nyitottak teret arra, hogy cselekvő, országépítő mesterei legyenek a gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésnek. A hazáért és a haladásért, ha mással már nem lehetett, a toll fegyverével küzdöttek. Literátor nemzetté lettünk! Azok az országépítők, akiknek jó sorsuk megadta, hogy eszméikkel a gyakorlatban is hozzájárulhattak a nemzet társadalmi, az ország gazdasági, a haza kulturális felemelkedéséhez, méltatlanul háttérbe szorultak mindennapjaink nemzeti emlékezetében.
Igaz, eszméiket nem vaskos kötetek szerzőiként, hanem törvények aláíróiként vetették papírra, műveik tárgyiasulva és eleven életre kelve szóródtak szét a társadalomban. Rájuk - mintha csak szégyellnénk sikeres életüket - jobbára csak az ünnepi évfordulókon emlékezünk. Ilyenkor korról korra átrajzolva alakjaikat, keressük bennük az időszerűt, a hozzánk szólót, a magunkhoz mérhető vagy szelídíthető tetteket.
Baross Gábor a ritkán élesztett emlékezetű nagyjaink közül való. Szinte sorsszerű, hogy halála 100. évfordulóján a haza és haladás előtt kísértetiesen azonos akadályok tornyosulnak, mint amelyekkel neki kellett küzdeni: a hiányzó infrastruktúra, a fejletlen gazdaság és az elmaradott társadalom.
Tanulmányaink ezért idézik fel az infrastruktúra-építő és a társadalmi mobilitásért dolgozó Baross Gábort mindazokkal az emlékekkel együtt, amelyet saját kora és az utókor hagyott ránk róla. Vissza