A vasakarat

Előszó

Részlet:
Lázas hévvel vitatkoztunk. A vita tárgya az volt, hogy a németben megvan egy belőlünk teljességgel hiányzó tulajdonság: a vasakarat. Amilyen gyenge jellemek vagyunk, jól tesszük, ha nem is kezdünkki velük, mert csak mi húznánk a rövidebbet.
A beszélgetés csúnyán elhúzódott és bevallom, unalmas is volt már. Csak az öreg Fjodor Afanaszjevics Vocsnyev hallgatott közülünk és minden figyelmét a tea betöltésének szentelte. Mikor ezzel a nagy lelki nyugalommal végzett munkájával elkészült és átvettünk tőle poharakat, Vocsnyev megszólalt:
- Mostanáig hallgattam, uraim, hallgattam és hagytam, hogy csépeljétek a szalmát. Tegyük fel, hogy a németek valóban erősebb akaratúak nálunk, pipogya alakoknál. Tegyük fel, hogy így van. De miért kell ezért kétségbe esnünk? Erre igazán a legcsekélyebb okunk sincs. Hogy miért nincs? Mert mind a ketten érezzük, hogy egyszer úgyis egymásnak megyünk.
- És akkor mi lesz?
- Elverik rajtunk a port!
- A fenét!
- De bizony cudarul helybenhagynak bennünket!
- Hagyjátok csak, nem olyan könnyű bennünket helybenhagyni!
- Úgyan már miért ne lenne? A szövetségesekre ne sokat számítsatok. A "talán" és a "ha" nem jó szövetségeket, öregem!
- No, no, nem kell lebecsülni ezt a két szövetségest! De különben sincs igazatok, mert először is a mieink jól tudnak verekedni. Ha nekikeserednek, nem néznek semmit, csak mennek. Az ilyesmi manapság sokat ér. Vissza