A vas fiai I-II.

Előszó

Részlet:

Az ég szürke volt s a hatalmas fák feketék. A hold éppen alászállott Sille felé az erdők mögött s megnyúlt képe egyre jobban elsápadt.
Egyöd bátya, akit Pogánynak is neveztek, kicammogott a házból. Körülnézett a korahajnali tájon s nagyot ásított. Ujjaival végigsimította hosszú, zsíros haját, krákogott, köpött, nyújtózott. Megigazította háncsbocskorát, azután kifelé indult a faluból.
Az alacsony, fonottfalú, náddal fedett házacskák négy-öt csoportban ültek egymásmellett a magasabb dombokon. A rengeteg erdő körülölelte őket, mint valami hatalmas kotló a kiscsibéit. Még senki sem járt a csapásokon, a nyári melegben kitámasztott ajtónyílások szelíden pöfékelték magukból a pislákoló tűz kék füstjét. Kutyák hevertek az ajtók előtt s amikor Egyöd csoszogó lépései felverték a csendet, ők is megrázkódtak, az éjszakai harmattól elgémberedett tagjaikat megnyujtóztatták, vonítva ásítottak, azután hozzáfutottak és farkcsóválva üdvözölték. Bátur, Egyöd bátya kis fekete kutyája, összeszaglászkodott velük, majd peckesen eliramodott előre, a gyepű kapuja felé.
A madarak már pittyegtek az erdőn. Itt-ott kakasok tülköltek s fácánok feleltek rá messziről. Majd meg vízityúkok csicsegése, kurrogása hallatszott, szárcsák neszeztek és vadkacsák hápogtak a távoli nádasokban. Kelet felől szél susogott s láthatatlan ujjaival végigborzolta a fák ezüstöshátú, sötét leveleit.
A falu északi szélén lovak legelésztek. Meggondoltan léptek egyet-egyet s hersegve harapdáltak a magas füvet. Farkuk és sörényük feketén lobogott a hajnali szélben. A legények pedig ott hevertek hason egycsomóban a kialudt tűz mellett egy vadkörtefa ivében s állig beburkolóztak vastag és meleg farkasbőreikbe. Fütyköseik és ostoraik szanaszét hevertek, mintha döglött kígyók feketélnének a fűben. Vissza