A változatlan hatalma

Fülszöveg

Érzékletes képiségét és érzelmi gazdagságát, a nagyvárosi környezetből és életformából származó élménykörét megőrizve, Deák László következetesen és tudatosan, ugyanakkor mégis magától értetődő természetességgel és látszólag játszi könnyedséggel építi tovább költői világát. Negyedik verseskötete részben összegzése a korábbiak művészi tapasztalatainak, részben pedig új utak, új szemléleti és formai megoldások keresése. A változatos hangvételű, az ironikus és groteszk fordulatokat sem nélkülöző, közvetlen tapasztalatait, emlékeit vagy létélményeit megfogalmazó, gyakran eredeti leleménnyel kultúrélménybe rejtő szabadverseiben sajgó nosztalgiával rögzíti az idő romboló hatását, egyre hitelesebbe és érettebben tárja fel századvégi életünk ellentmondásait, tragikus dilemmáit és esendő emberi reményeit.
A kötetnyitó versben - Súgva -, mintegy a gyűjtemény egészének tartalmi és érzelmi légkörét előlegezve, ő maga így mutatkozik be, így szól az olvasókhoz: látom rajtatok / mélységesen idegen vagyok itt / és mégis határtalanul boldogít / mint megtalált tömény mámor / valamennyi hang, sors, veszendő gesztus / és az arcok, a csupasz testrészek / szemhéjak nyílt melodrámája / fényben az ujjak matatása / csukló és tenyér aláhullása / borzongó törzsek találkozása / s örök hiányuk az emlékezetben / mert undorodom már az ítéletektől / alszom és álmodok vélemények hallatán / a szakadatlan pusmogástól ellep a rüh / cselvetések láttán elnémulok mint a hal / üvöltök mint a szamár. Vissza