A valóság vendége

Fülszöveg

"Ha a költészet a természet véletleneinek kijavítása, akkor előbb született meg bennem, mielőtt rendszeresen verset írtam volna. A képzelet a személyiség építő elve, de ahogy önmagamra eszméltem, mindinkább az igazmondás nyelvének tartottam. A versfaragás ínségeit kijárva, ráocsúdtam, belső vetítővásznamon megnőnek a tárgyak, kimutatják rejtett értelmüket a jelenségek, és a lények folytatták bennem azt a létüket, melyet mintha nem mertek volna megélni. Nem kopott ki tekintetemből a tapasztalati világ, inkább beszédesebbé vált. Csak a merőben önéletrajzi mozzanatokat találtam jobbára némának: ebben a kötetben is fehér holló a pusztán személyes anekdota.
A belül kiteljesedő valóság lényegéhez tartozik a kettős jelentés, a szimbolika. A belső látománynak is megvan a dramaturgiája. A személyiség félhomályából tör föl, de a tudat fényében bontakozik ki, és utalásokkal, visszacsengésekkel gazdagodva halad a kifejlet felé. A belső látvány is a nyelven át nyilatkozik meg, s ha már a fiatalember meglepődött azon, hogy a szavak mennyire áttetszők, a szókapcsolatok pedig új összefüggéseket tárnak föl, az érett korú költőnek meggyőződése, a költészet a megismerés módja, mert a valóság kiaknázatlan esélyét természetével rokon, a kívülállóknak egy "lobbanás, az utókornak - a szó több értelme szerint is - rovás, annak aki a világ viszonylatait kimondja, olykor szerkezet víziója, olykor csak kincset jelző, meztelen láng." Vissza