A váci egyházmegye jubileumi sematizmusa

Előszó

Történetírásunk Pauler Gyula (1841-1903) óta elfogadja, hogy a váci egyházmegyét Szent István király (1000- 1038) alapította: a fejedelmi törzs Duna-Tisza közötti területére rendelve a püspökséget. A Szűz Máriának szentelt székesegyházat I. Géza király (1074-1077) építtette, és rendelkezése szerint itt is temették el. A garamszentbenedeki (Bars vm.) apátság alapítólevele (1075) szerint az egyházmegye határai megegyeztek az 1993-ig érvényes határokkal. Szent László király (1077-1095) idejében már létezett a váci káptalan, amely később hiteles- és ítélkező hely lett (1135- 1139). A középkorban az öt főesperesség közül az egyik a pesti volt, de a város 1401-ben IX. Bonifác pápa szerint már az esztergomi érsek joghatósága alá tartozott. 1241-ben a tatárok Vácot is feldúlták. A török megszállás előtti 450 templomos helynél a plébániák száma sokkal kevesebb, a legelterjedtebb a bencés (Mogyoród, Tereske) és a premontrei (Garáb, Nagykökényes, Jánoshida, Ócsa) szerzetesrend volt. Az egyházmegye a hódoltság területére esett: püspökeit a török nem tűrte meg. Bár a falusi papok a helyükön maradhattak, pótlásuk a szentelő püspökök távolléte (Nagyszombat, Szepeskáptalan, Pozsony, Nyitra, Győr) miatt nem volt lehetséges. A lelkipásztori munkát 1658-tól a jezsuiták elűzése után a szécsényi és szegedi ferencesek végezték. 1649-től a nagyszombati Seminarium Generale váci egyházmegyei papnövendékeket is nevelt, megindult a plébániai rendszer helyreállításának több évszázados folyamata. Az egyházmegye török uralom (1544-1685) alóli felszabadulása után Pest hovatartozása vitatott volt, Mária Terézia királynő (1740-1780) az esztergomi egyházmegyéhez csatolta (1777). Fokozatosan nőtt a plébániák száma: 1773-ban 59, 1761-ben 82, 1785-ben 89 élt 80-nál több fíliával. Vissza