A tulsó parton

Előszó

Részlet a könyvből:

Csúf, sötét októberi nap volt, mikor megérkeztem B.-re. Az eső halkan szitált s nem tudom miért, de biztosra vettem, hogy ez most már örökké így lesz. Az eső hullani fog, én pedig így fogok előre haladni, ebben a nedves, ködös időben, egy bárkába zárva, mialatt minden idegszálamban, még szívemnek közepén is érzem ezt a különös, őszi hidegséget.
Édes Istenem, nem vagyok túlságosan szentimentális természetű, de most igazán nem bánnám, ha alaposan kisírhatnám magamat. Bizonyos, hogy rögtön megkönnyebbülne tőle a szívem és lecsöndesednének az idegeim. Ámde már nagyon közel járunk a faluhoz és nem akarok kisírt szemmel, vörös, dagadt orral megérkezni.
Mindig erősen fegyelmeztem magamat. Nem tudom miért, de mióta gondolkozni tudok, mindig azt tartottam, hogy a sokat emlegetett emberi méltóság, voltaképpen önmagunk szigorú és következetes fegyelmezésében áll. Akit vágyai, idegei vezetnek, az csak a természet megbocsájthatatlan és megérthetetlen elnézése folytán jár két lábon. Tisztában vagyok azzal is, hogy gondolkozásmódom, erkölcsi elvem és egész lelki berendezésem, kissé primitív és ósdi, különösen ma, a nagy Én világában. Biztosan tudom, hogy nem tartozom sem a színes, sem az érdekes lelkek közé. Néha magam is erősen szürkének találom magamat, de változtatni magamon, ha tudnék sem akarnék, s ha akarnék sem tudnék. Vissza