A trifolium

Előszó

Részlet a könyvből:
Szökünk.
«...Rinaldo Rinaldini visszafordult a nyeregben s kettőscsövű pisztolyával legközelebb eső két üldözőjét célbavette. A lövések eldördültek s a két zsandár szétzúzott koponyával bukott le vágtató lováról. Dacára a távolból gyorsan közeledő üldöző csapatnak, Rinaldo az esztelenséggel határos vakmerőséggel elfogta a két gazdátlan lovat s kantárszíjuknál fogva magával vezette. A zsandárok egyre-másra tüzeltek ; a golyók csak úgy süvöltöztek Rinaldo füle mellett, de a szerencse istenasszonya a bátor kalandor pártjára állott s ő sértetlenül menekült el társai közé.»
- Nagyszerű ! Ez aztán élet !
- Jaj, csak mi is tehetnénk ilyen hőstetteket !
- De olvasd tovább, Ferkó !
Ferkó engedelmeskedett s tovább olvasta Rinaldo Rinaldininek, a hires olasz banditának szív- és léleknemesítő históriáját, melyet két társa, Béla és én, kiktől a fönnebbi magasztalások származtak, lélekzetünket visszafojtva, valóságos lelki félelemmel hallgattunk.
Nem volt Eger városában párja hármasszövetségünknek, melyet mi - a föntnevezett három diák - alkottunk. Rokoni kötelék is csatolt össze, de sokkal szorosabban fűzött össze a gondolatok és érzelmek összehangzása. Ami Ferkónak tetszett, az ellen se Béla, sem én nem tudtunk kifogást emelni s viszont. Egyforma ízlésünk volt, egyformán rajongtunk a kalandokért, egyformán rossz bizonyítványokat hordunk haza a cisztercita-atyák szigorú gimnáziumából, amelyekért Józsi bácsi, Béla apja, akinél laktunk Ferkó és én is, egyformán elnadrágolt mindhármunkat, reánk, unokaöccseire is kiterjesztvén apai szeretetének e megható nyilvánulásait. Vissza