A toszkán lány

Előszó

Előszó Toscana, 1944
Lucia álmaiban az utóbbi időben gyermekkori emlékek kavarogtak. Egy forró nyári napon, amikor a szitakötők kecsesen suhantak a gát csillámló vize fölött, leterelte a tucatnyi juhot a folyópartra, ahol vasárnaponként a gyerekek együtt játszottak. Mialatt a juhok hangos csámcsogással legelték a friss, zöld füvet, Lucia levetkőzött, csak az alsóneműt és a kis blúzát hagyta magán. A hosszú szoknyáját egy fűzfa ágára akasztotta, majd a vízesésnél belevetette magát a folyó vizébe. Élvezettel borzongott bele, ahogy a testét érte a hideg, és közben a blúza úgy lebegett körülötte, mint egy medúza csápjai. A szemét nyitva tartotta, és a vízen lebegve figyelte, ahogy egy béka egyik kőről a másikra ugrál. Miután a fiúk csatlakoztak hozzá, a víz alá bukott, és várt, amíg úgy nem érezte, hogy kiszakad a tüdeje, csak hogy a lábujjukba csípve rájuk ijeszthessen. Kicsit később leheveredett a partra a forró napsütésben, a haja szélesen terült szét a fűben. Amikor észrevette, hogy Massimo őt bámulja, kiöltötte rá a nyelvét, és visszaugrott a vízbe.
- Olyan vagy, mint egy sellő - kiáltotta a fiú, amikor Lucia felbukkant, és a vizet taposta, gondosan ügyelve, hogy bimbózó mellét ellepje a víz.
- Fordulj el! - kérte a fiút. Miután figyelmeztette, nehogy leselkedjen, kimászott a vízből, magára kapta a szoknyáját, és úgy, ahogy volt, csuromvizesen elvonult a juhokkal a legelőre. Vissza