A tőkétől a pohárig

Előszó

A Tőkétől A Pohárig Töprengő
TÖPRENGŐ

Salvador Dali, a híres spanyol festő azt mondta egyszer: „Már nem bort iszik, aki élvezni tudja azt, hanem titkokat. " Tudta, hogy miről beszél. A bort a vegyészek minden komplikáció nélkül felbonthatják alkotóelemeire, egyszerű rutinfeladat, de azt - valószínűleg a legfontosabbat - ők sem tudják és mások sem; legkevésbé azok. akik azt hiszik, hogy ők a borról mindent tudnak: hogyan olvadnak össze az illatok, zamatok, savak egy szavakkal leírhatatlan harmóniába. Á számtalan alkotóelem olyan, mint egy száztagú szimfonikus zenekar, ahol mind a száz zenész művésze a saját hangszerének, mégis végtelen alázattal alárendelik magukat az összhangnak, mert a mű magasrendű mondanivalóját csak így közvetíthetik. Hogy soha el nem felejthető, katartikus élményt nyújt-e a zenekar vagy tucatélményt, amit udvariasan megtapsol az ember. s utána hamar elfelejt, az természetesen függ a karmestertől, tehát a vincellértől is - és nem csak a szaktudásától. tapasztalatától, hanem elsősorban odaadásától - de függ nagyrészt olyan tényezőktől, amelyeket csak részben vagy egyáltalán nem tudunk befolyásolni. Ami bevált a tavalyi évjáratnál, azt nem lehet automatikusan megismételni az ideinél.
Európa és a többi kontinens borászata hatalmas átalakulásban van. Az önológia tehát a bortudomány rendkívül jelentős fejlődésen ment át a 20. század második felében. Új technikákat és technológiákat vezettek be. amelyek segítségével jobb borokat lehet előállítani vagy totálisan manipulálni.
Még sohasem volt egy időben olyan sok nagy bor, mint ma, mégis azt állítja egy neves önológus, hogy a szőlő által kínált potenciális lehetőségeink 30%-ánál tartunk még csak.
Ha ez igaz. akkor a borkészítés jövője még előttünk van. pedig olyan évezredek állnak mögöttünk. amelyekben a bor kultusz és mítosz volt. Nem véletlen, hogy ma rengeteg nézet jelenik meg
és csap össze a bor jövőjével kapcsolatban. Az egyik tábor számára a termőhely és a természetes művelésmód a legfontosabb, illetőleg, hogy a borkészítés folyamatába csak olyan mértékben avatkozzon bele az ember, ami feltétlenül szükséges. A másik tábor számára a termőhely és a természetes folyamatok alárendelt szerepet játszanak, mert a pincetechnikában és e technika állandó fejlesztésében látja a bor jövőjét. Mindkét tábor kisebb-nagyobb mértékben minden bortermelő országban megtalálható. Gondoljunk csak arra, hogy világszerte milyen népszerűek lettek a pincelátogatások. Emberek sokasága bámulja elbűvölve a csillogó-villogó acéltornyokat, hipermodern s aj tolókat, a számítógép vezérelte palackozó-csomagoló gépsorokat stb. Megkóstolják a borokat, aztán emelkedett hangulatban elvonulnak. Nincs ebben semmi kivetendő, a baj csak az, hogy lassan senki sem kíváncsi már a szőlőre, ahonnan (állítólag) az alapanyag származik. Pedig ha a szőlőt néznék meg először, akkor sok esetben már nem lennének kíváncsiak a szupermodern pincére, a borokra meg végképp nem.
A technika ugrásszerű fejlődése egyszerre túl sok olyan eszközt, eljárást ad az ember kezébe, amelyeknek a hatását nem ismerjük ma még, ezért mind több lesz a felelősen gondolkodók száma, akik tudják, hogy nem lehet kidobni a kipróbálatlan új kedvéért a kipróbált és bevált régit; nem lehet könnyelműen hátat fordítani annak az alapnak, amit évezredek tapasztalata hozott létre. Semmi kétség, az új technika és technológia számos eleme hatalmas és pozitív fejlődést jelentett és jelent ma is, de csak ott, ahol szervesen illeszkedik az évezredek óta kipróbált alapfolyamatokba. Nincs itt szó csökönyös maradiságról, hanem ragaszkodás ahhoz az évezredes bölcsességhez, amit a közmondás úgy fejez ki: Ne dobd el a régi vödröt addig, amíg meg nem győződtél arról, hogy az új nem lyukas. Vissza